Előszó
Félmillió éve jár erre a Tisza. Nem járt üres kézzel soha. A tájjal évszázadokig ismerkedett, mire embernek való alkalmas hellyé formálta. El is látta vizének százféle halával, ezernyi madarával,...
Tovább
Előszó
Félmillió éve jár erre a Tisza. Nem járt üres kézzel soha. A tájjal évszázadokig ismerkedett, mire embernek való alkalmas hellyé formálta. El is látta vizének százféle halával, ezernyi madarával, nádasokkal, ligetekkel, legelőkkel. A Tisza partján, a Maros torkolata közelében kis révátkelő helyből nőtt sok viszontagság után százezernél is több lakosú nagyvárossá Szeged. Élete és sorsa mindig szorosan összekapcsolódott a Tiszával, éppen ezért a szegediek számára az élet aligha képzelhető el a Tisza nélkül. A szegedi, ha teheti, reggel munkába menet vagy este, akár egy szemvillanásnyi időre is, megnézi, mit csinál az öreg. Mert az mindig míveskedik valamit, és naponta más vonását mutatja arcának. Az egymás után következő napok azonos órájának azonos percében is más, mint volt és más mint lesz.
Más fények, más árnyak, erők, mosolyok, komorulások suhannak át tükrén. A szelek és hajók, a hidak és csónakok, a tocsogóiban eszegető ludak, a színén ringó récék mindig másképp illenek hozzám. Mint szépségét tudó menyecske, boldog csöndben sejteti meg bájait.
Világra hozó, dajkáló, bölcsőben ringató édesanyánk a Tisza. Ragaszkodásunkat úgy örököltük ahogy a hajunk színét, fogunk zománcát, arcunk vonásait. Ezzel a sajátos hangulatú, a múltban és jelenben is a Tiszához kapcsolódó várossal ismertetjük meg az utast és az olvasót, írásban meg képben villantva fel múltját és jelenét.
Vissza