Széchenyi reformkora

Előszó

A francia forradalommal meginduló világszellem európaszerte felkeltette az alkotmányos jogok utáni vágyat s megindítója lett a XIX. század első felében lefolyó alkotmányos küzdelmeknek. A szabadelvű eszmék hazánkba is eljutottak s még csak növelték a II. József politikájának reakciójaként keletkező nemzeti szellemet és a kormányrendszerrel szembeni ellenséges hangulatot. A nemzet tudatára ébredt elmaradottságának, felébredt benne az átalakulás utáni vágy s az alkotmányosság visszaállításával az 1790/91-i országgyűlésen és az ott kiküldött bizottságok munkálataiban már nemcsak az ősi alkotmány körülsáncolása a rendek főtörekvése, hanem a reformtervek - bár még eléggé mérsékelt formában - az országnak a korszellemhez idomuló átalakítását is célozzák.
A reformtörekvések ekkor még nem terjedtek el a nemzet szélesebb rétegeiben s a felvetett reformjavaslatok Széchenyi eszméihez viszonyítva csekély mértékűek, de arra mindenesetre megfelelőek voltak, hogy a kormány támogatásával ezek alapján induljon meg az ország lassú újjáépítése. A kormány azonban ellene volt minden újításnak, a legcsekélyebb reformnak is, mert attól félt, hogy amint Franciaországban is az alkotmányos jogokért való küzdelem fejlődött a trón és az oltár elleni harccá, hazánkban is erre használhatja fel a tömeg a szabadság kiterjesztését. A francia háborúk alatt tartott országgyűléseken a hadiadó és az újoncok megajánlása fejében a kormány mindig ígéretet tett ugyan a reformok megvalósítására, de sohasem engedte azokat tárgyalás alá venni. A Napoleon felett aratót győzelem egyúttal az abszolút uralom diadalát is jelentette s a kormány még merevebben elzárkózott a nemzet kívánságai elől, 1825-ig országgyűlést sem hívott össze, hogy még a reformkísérleteknek is elejét vegye. Vissza