Szcenárium 2014. február

Fülszöveg

„Silviu Purcárete folyamatában látja a világot, és a drámairodalom sem más a számára, mint maga a folytonosság. Az ő témái, tárgyai a költői öntudat részecskegyorsítójába kerülnek, és megtörténik a hasadás. Ebben a részecskegyorsítóban minden tárgy kettéválik és előhívja ellentétes ikerpárját. A témák belső polarizálódásának eredményeképpen született evidencia egyértelmű, teljes, mentes minden Uidálékosságtól vagy politikai hátsó szándéktól." (Sebastían-Vlad Popa)
„Minden pillanatunkban mások vagyunk: űznek a gondolataink és fékez a gyávaságunk; pillanatok alatt döntünk sorsok felett és órákon át tudunk tépelődni egyetlen gondolaton; egyszerre vagyunk fösvények és tékozlók, kispolgárok és költők. A mi életünkben is összefolyik valóság és mese, s amikor Peer a színpad csodálatos fényeiben, színeiben megjelenik, minden mozdulata vonz és taszít, lelkesedünk érte és megutáljuk, vele szenvedünk és nyugszunk meg: a magunkénak ismerjük el " (Balogh Géza a Németh Antal rendezését méltató... Tovább

Fülszöveg

„Silviu Purcárete folyamatában látja a világot, és a drámairodalom sem más a számára, mint maga a folytonosság. Az ő témái, tárgyai a költői öntudat részecskegyorsítójába kerülnek, és megtörténik a hasadás. Ebben a részecskegyorsítóban minden tárgy kettéválik és előhívja ellentétes ikerpárját. A témák belső polarizálódásának eredményeképpen született evidencia egyértelmű, teljes, mentes minden Uidálékosságtól vagy politikai hátsó szándéktól." (Sebastían-Vlad Popa)
„Minden pillanatunkban mások vagyunk: űznek a gondolataink és fékez a gyávaságunk; pillanatok alatt döntünk sorsok felett és órákon át tudunk tépelődni egyetlen gondolaton; egyszerre vagyunk fösvények és tékozlók, kispolgárok és költők. A mi életünkben is összefolyik valóság és mese, s amikor Peer a színpad csodálatos fényeiben, színeiben megjelenik, minden mozdulata vonz és taszít, lelkesedünk érte és megutáljuk, vele szenvedünk és nyugszunk meg: a magunkénak ismerjük el " (Balogh Géza a Németh Antal rendezését méltató Székely Györgyöt idézi)
„ a formai elemek alapvető fontosságúak, de mert túlcsordulnak és a virtuozitás felé visznek, megvan annak a kockázata, hogy idomított majmot csinálnak a színészből, olyasvalakit, aki báb a rendező kezében. Csak a színész belső elkötelezettsége tudja kivédeni ezt a veszélyt. A technika ellenpólusán ott van a pszichikai és a mentális fegyelem. A személyes motiváció a színházban — lett légyen akár tudatos, akár nem — olyasfajta hitvallás, mely a művész legmélyebb bensőjéből fakad." (Eugenio Barba)
„[Reinhardt Szentivánéji álom rendezésében] a legnagyobb szenzációt a forgószínpad bevetése jelentette, amelyet itt alkalmaztak először Berlinben. [ ] Paul Goldmann szavaiból is ennek a színrevitelnek a szenzációs pillanata érezhető ki: »Egy adott pillanatban fák, mohaszőnyeg, tó elkezdtek forogni. Az egész színpad körbefordult. Csak a nézőtér maradt mozdulatlan; de Max Reinhardt technikusai bizonyára megtalálják majd az eszközt arra is, hogy ez is forogni kezdjen, hogy a közönség, a műélvezetek hallatlanul modem keverékét átélve, a drámai szenzációkkal egyidejűleg még egy körhinta-utazás 'élményében is részesülhessen.« [ ] a színpad forgása a befogadó érzékelését magát is álomszerűvé tette: a néző előtt táncoló erdő a publikumot is álmodók gyülekezetévé avatta." (Zsávolya Zoltán)
„ az utóbbi évtizedekben született számos Shakespeare-fordítás a költő csodálatosan gazdag drámai nyelvének utcai szintre »egyszerűsítésével« próbálja úgymond »közel hozni« a műhöz a mai nézőt. Miért? Ez a néző butább, műveletlenebb, igénytelenebb volna, mint a reneszánsz-kori londoni színház közönsége? Hiszen annak zömét egyszerű polgárok, matrózok és hasonlók
_ alkották; iskolázottságban, műveltségben a mai át-¦|||l| ^ lagember alatt álló személyek. És Shakespeare nem
pil|| JHIIIIIIIIII Ilii ^ korabeli utcai nyelven, hanem a magasrendű köl-
lii III llCitlIllílHI i jflIllllH tészet nyelvén szólt hozzájuk." (Jánosházy György) Vissza