Százezer szív sikolt

Előszó

A harcom és a könyvem
Könyvet írtam forróságból az istenhegyi fehérkolostorban. Minden lapja úgy születik ennek a könyvnek, ahogyan az oltárok Hófehérkéje, a friss ostya születik sütéskor, az ostyasütő vasnak sistergő, két vaspárnáján. Dózsagyörgyi, izzó ágyon születik ez a könyv is, két tűz között. Egyik tűz az apámtól örökölt magyar izzásom. Másik tüzem: a láz... Törött bordával szőttem kényszerpihenőben ezt a visszatekintő könyvet, bukovinai tenyérsebek és moldvai piros Krisztus-rózsák igaz történetét.
Az Istenhegy erdős lábánál aranyszájú, tavaszi madarak és duruzsoló motorok hangversenyeznek a napsütésben. Szemben a Sashegy. A két hegy között a sivár Farkasrét. Csupa sírkereszt, gödör és dombocska. Ilyen sivár Farkasrét volt az én magányos életem. Aranyból vert, bronzból öntött keresztjeim nincsenek; ilyenek után nem vergődtem. Azokat a kereszteket pedig, amelyek alatt roskadoztam: jobb volna inkább elfelejteni, semmint emlegetni. A sokféle kereszt közül egyet most mégis kiválasztok, hogy megjelöljem vele új könyvem homlokát. Útszéli kereszt volt, Jézus-faragó bukovinai székely volt a mestere. Olyan út mellé ásta le, amelyiken tízféle nemzet gyermekei vándoroltak, szekereztek. Minden idegennek megakadt a szeme a székely keresztjén, már csak azért is, mivel hibás volt a fejtáblája. A hibát ott követte el a székely, hogy az INRI-t visszafelé írta és az lett belőle, hogy: IRNI. Vissza