Századok 1985/1-6. I-II.

Fülszöveg

Részlet a könyvből:
Pálmány Béla
NÓGRÁD VÁRMEGYE NEMESSÉGÉNEK ÁTRÉTEGZŐDÉSE*
(1542—1848)
A forrásokról és egyes fogalmak értelmezéséről
A magyarországi feudális társadalmat a rendi jog — Werbőczi Tripartituma és a Corpus Juris törvényei — két, élesen megkülönböztetett részre osztotta, kiváltságokat és előjogokat élvező, egyedül teljesen jogképes nemesekre és jogfosztott, szinte csak kötelezettségekkel terhelt parasztokra. A Tripartitum híres „Primae nonus"-a (I. részének 9. címe) több, mint három évszázadra kimondta a jogelvet: minden nemes egy és ugyanazon szabadságot (una et eadem libertás) élvez, vagyis személye szabad és sérthetetlen, csupán törvényesen megkoronázott királyának áll a hatalma alatt, csakis nemesember szerezhet fekvő jószágot és a nemesi ingatlan és ingó vagyon mentes mindenféle adó és jobbágyi szolgáltatás alól, végül (1687-ig, amikor is a rendek — hálából a török kiűzéséért — le nem mondtak róla) élhettek az ellenállási joggal, ha királyuk eltért a törvényektől.1
A nemesség tehát birtokai után nem fizetett sem állami, sem egyházi adót, sem vámot, nem volt köteles közmunkák végzésére sem. Mindezek a terhek a „szegény adózó népet" nyomorították. Egyetlen kötelessége volt a kiváltságos rendeknek: ha az országot támadás érte, személyesen és saját költségén hadba kellett szállniok. Ilyen veszély esetén mindig sor került a nemesi vagyon megadóztatására is. Törvények sora kötötte ki, hogy nemesi felkelésre (insurrectio) és a táborba szállt felkelő sereg fenntartásának költségeit fedező rendkívüli hadisegély (subsidium) kivetésére csakis a rendi országgyűlés jóváhagyásával kerülhet sor.

Vissza