Századfordulóink

Előszó

Megírásuk szerint az 1990-es évek szülöttei a kötetbe foglalt esszék és tanulmányok. De nem kizárólag századunk utolsó évtizedében keletkeztek. Pontosan mikor és hol, nehéz megmondani. Bizonyos, hogy néhány gondolat még a 70-es évek mélyéről indult el. A mátraházi délutánról, amikor gyanútlanul elmondtam neves társaság előtt, hogy Pázmány 1635-ben beírta az Egyetem alapítólevelébe, hol legyen a helye, ha a törököt kiűzik az országból, s valaki összecsapta a tenyerét: „még ötven évet kell várnunk?" És mindenki, mindenki nevetett. Pedig sehol, ameddig ellátott a szem, senki sem tudta, hogy 1989 bekövetkezik. S hogy mi lesz azután, az elektronikus hírhálózatok tágas horizontjainak legtávolabbi határvidékein sem sejtették a futurológusok. Akkoriban még az evolúciós történetszemlélet zsinórján véltük tudni a jövőt. Lényegében úgy, ahogy többek között az Idő diadalmenete kárpit kifejezte azt. Még az 1510-es, '20-as évek valamelyikében szőtte képpé a brüsszeli műhelyben az ismeretlen mester: a jövő kiszámítható. Változott közben természetesen a történelmi idő széles sávján a megvilágítás, különböző részletek tűntek elő, átalakultak a módszerek, hatásosabbak lettek a hangsúlyok és egyre biztosabban mutatták ugyanazt: a történelem determinált menetét. Hol a tudományok kaptak jövőt formáló minősítést, hol a gazdaságok, hol a szociális feszültségek robbanékonyságai, és utólag olyan pontosan lett kimutatható a francia forradalom kitörésének ideje, mint ahogy az idén a napfogyatkozás bekövetkezését meghatározták a csillagászok. Sőt akkorra az 1960-as, 1970-es évekre már az Annales körében kialakult nézet, a "longue durée" elmélete más látószögből is hitelesítette a történelem kiszámítható menetének gondolatát. Meggyőző erővel hatott, hogy az ún. „hosszú időtartam" eleve meghatározza, mintegy előre jelzi a történelem bekövetkező eseményeit. Minden úgy történik, ahogy történnie kell, az árak, bérek, vagyonok alakulásának rendje szerint. Vissza