Száz szinész egy sorba...

Előszó

Kedves Közönség!

Mondtam Amicusnak: „Majd én elmegyek jóbarátomhoz, a kitünő és országoshirü Humoristához, akivel én tényleges tegezési barátkozásban vagyok; azonkivül többször előfordultam tartós sikerü szindarabjaiban is (nem mulaszthatom el, hogy e zárójelek között is boldog köszönettel adózzak érte); én elmegyek az én kiváló jóbarátomhoz, irna ez album elé egy szellemeset, akárhány oldal is lenne az."
Legnagyszerübb barátomat épp futurista hangulatban találtam az Otthonban.
Ő (örvendezve nekem): Szervusz Gellért, hogy vagy, nem tudod?
Én (stereotip panasszal): Jobban is lehetnék.
Ő (biztatva): Lesz még rottyabbul is, ne busulj. Egyébként mi Van?
Én (hamar a dologra): Nézd Humorista, én és Gedő Lipót szinész-karikaturákat csináltunk... (és elmondom az egészet.)
Ő (elmélázva): És mi a panasza?
Én (mint L'Aiglon Flambeaut, aki halódik a vágrámi mezőn, sürgetve a Humorista halandzsázó lelkéhez): Illő tiszteletdíj ellenében.
Ő (határozottan): Ide a dohányt! (Tartja a jobbtenyerét.)
Én: Amint megirtad, abban a pillanatban.
Ő: Fiam... hm... nna!... az... persze...
Én: Ide ülök melléd, megirod, félóra az egész.
Ő: Igen, igen. Tudsz alsózni?
Én: Nem, de megpróbálom.
Ő: Ez jó volt. Sose hallottam. Nagyon jó.
Én: Kérlek ird meg, megvárom.
Ő: Feküdj le, kérlek. Szervusz Zilahi! Neked is, Szenes. Jösztök egy pártira?
Szenet, Zilahi: Jöszünk! (És ugy tesznek, ahogy mondják.)
Én, másnap Amicushoz: "Van nekem egy érzékeny lelkületü Költőm, akinek lirikus drámáiban szintén előfordultam néhányszor (e zárójelek között is megkülönböztetett hála és köszönet érte); elmegyek hozzá az előszóért."
Én: Kiszlihand!
A Költő: Csókolom a szívét! Hogy van?
Én: Jól, mihelyt megirja (és elmondom az egészet.)
A Költő (szeme messzire révedez, keze gyüri az arcát.)
Én: Lesz olyan jó?
A Költő: Meglesz. Ma mi van? Kedd. Szombatra délután háromkor itt találkozunk.
Én (boldogan el.)
Szombaton háromkor boldogan vissza.
Én: Itt vagyok pontosan.
A Költő: Nézze fiacskám, tudja, nem akarom elsietni. Még gondolkozom rajta és kedden estefelé ott a kézirat Amicusnál. Komolyan.
Én, miután több kedden érdeklődöm ugy estefelé Amicusnál a kézirat dolgában, lassan belátom, hogy a költőnek igaza van, nem szabad elsietni. Gondolkozni kell rajta.
Én is töröm a fejem, hogy nem lehetne-e egyszerüen elhagyni azt az előszót? Ha meggondolom, egészen fölösleges egy ilyen előszó. Nem igaz? Békében!? Akkor igen. De most? Az ember még élni is fáradt, nemhogy eltörje a fejét egy előszón.
Kedves Közönség!
Sziveskedjék lapozni. Vissza