Előszó
Konzervatív értelmiségiek gyakran panaszkodnak, hogy az írástudók, a mindennemű ismeretterjesztők, kritikusok és folyóiratok száma ijesztően nő: a kommentárok és magyarázatok teljesen elborítják és eltakarják az igazi műveket. Vissza kell térni az eredeti művekhez: olvassuk a klasszikusokat, a nagy mestereket és ne a kommentárokat.
A tanács helyénvaló, egészséges: Mikes Kelemen vagy Weöres Sándor ízesebb, izgalmasabb, mint a legszebb kritika. A kérdés csak az, hogy van-e „ártatlan szem", van-e olyan olvasó, aki az ábécén kívül semmi mást nem tanult, és úgy kezd neki, tisztán és ártatlanul, a nagy klasszikusoknak. Magától fedezi fel őket, minden segítség nélkül? Aki azt hiszi, hogy kommentár nélkül olvas, elfelejti tanárait, alkalmasint lázad ellenük.
De nemcsak a kommentár kommentár, az eredeti mű maga is az. Minden mű egyedi, de egyben láncszem is, mely a múlt századok nagy művészeti alkotásaihoz kapcsolódik. A kor új valóságát csak már bejáratott és otthonos eszközök segítségével tudjuk felfedni és érzékelni. Az intertextuális ismétlés éppolyan fontos eleme az irodalomnak, mint az új valóság eredeti meglátása.
És ugyanakkor a kommentár is alkotás: hozzátesz valamit a műhöz, kihívja az olvasót, dialógust kezdeményez mű és olvasó között. Kultúránk kommentár nélkül elképzelhetetlen: egymásra építenek a gondolkodók, a művészek. Az európai műveltség egyetlen folyamatos Biblia-, Homérosz- és Ovidius-kommentár, legalábbis a tizennyolcadik századig.
Az alábbi tanulmányok kiterjesztik a kommentár fogalmát: történelmi kereteket vázolnak fel, elméleti vonalakat húznak meg, amelyek megkönnyítik a művek olvasását és értelmezését. Az első csoport eszmetörténeti vázlatokat tartalmaz, olyan kérdésekre keres választ, hogy mit takarnak az olyan nagy és elcsépelt szavak, mint „barokk", „romantika" vagy „posztmodern". A második a műfajelmélet egyes határkérdéseivel foglalkozik: mi a népmese, mi az irodalomtörténet, mi az illusztráció, hogyan alakulnak át a hagyományos műfajok (történelmi és elméleti síkon egyaránt) multimediális eseményekké. Végül pedig, a harmadik csoportban, visszatérek az igazi kommentárhoz: olyan írókról és művekről beszélek, kiváltképpen erdélyiekről, amelyek különösen közel állnak hozzám.
Vissza