Szavak délkörei

Előszó

Annus Rita
cosí fan tutte (1.)
- Buongiorno, Maria! Hallotta, mi történt?
- Ah, Signora Bianchi! Giuliano atyára gondol? Micsoda történet! Ilyet még Signora Severina sem hallott, pedig a kilencvenkét évével látott már egyet s mást ebben a városban!
- Azt mondják, két éve már próbálkozott egy másik leánnyal is! (Adjon nekem egy kilót ebből a szép almából!) Csak akkor a püspök felmentette.
- Ó, szegény Raffaella! Miféle pap az olyan, aki ajánlatot tesz a tanítványának?
- Micsoda?! Maga nem tudja, hogy meg is szöktette?
- Szentséges Szűzanya! Ne mondja! Giuliano atya megszöktette Raffaellát?
- Látom, Maria, nem tud még minden részletet! (Húsz dekányit kérnék abból a parmezánból, és vagy harmincat a kecskesajtból.) Nos, a dolog ott kezdődött, hogy a Bossiék fia, Alessandro és a Montanelli Raffaella eljegyezték egymást a múlt nyáron. Milyen szép szerelem, édes jó Istenem, ha rájuk gondolok, melegség önti el a szívemet! Öröm volt nézni őket, úgy szerették egymást! Mint két galamb! (Még egy tucat tojást is számoljon hozzá.) Kitűzték az esküvő napját is húsvét utáni második vasárnapra, aztán nagy hirtelen a Signor Bossi a fejébe vette, hogy nem egyezik bele a házasságba, csak ha a lány katolizál.
- Ne mondja! Ez a Bossi ilyen megátalkodott?
- Nem szívelheti a protestánsokat. (Adjon még ebből a friss fokhagymából egy füzérrel.) No, a Montanelliék nagy nehezen belementek, hogy a lány térjen át. El is mentek Giuliano atyához, hogy készítse fel a szertartásra.
- És hát jól felkészítette, ahogy a jelek muta^ák!
- Na, mit szól? Olyan rendes, jóravaló egy lány ez a Raffaella, ismerem hátulgombolós korától. (Egy üveg olívát szeretnék még, és három kis cipót, ennyi lesz, Maria.) Mivel beszélhette tele a fejét ez az atya, hogy így elvette az eszét? Vissza