Hunyadi László

Előszó

Az erdélyi magyar művészet legújabb kori történetében a festészet és grafika, egy-egy iparművészeti ágazat váltakozó tündöklésének, látványos, időszakos áttörésének árnyékában a szobrászat a lassú, csendes változások terepe volt. Ebben a műfajban csupán néhány - főként magányosan alkotó - kiemelkedő jelentőségű mester lezárult életműve, a külföldre távozók eredményei és néhány, napjainkban is itthon dolgozó művész épülő, izmosodó munkássága; egy-egy műegyüttes vagy mű jelöl meg egymástól eléggé elszigetelt csúcsokat. S mivel a szobrászat - már műfaji adottságaiból fakadóan - rendkívül költséges, a pályakezdők, de a derékhad zöme is, eredeti elképzelésüktől esetleg eltérően, a kisplasztika művelésére voltak-vannak „kárhoztatva".
Térplasztikát, emlékszobrot magyar szobrászoktól csak ritkán, és a hetvenes évek felé haladva csaknem egyáltalán nem rendelt a közület, s bár ez a helyzet 1990 után valamennyire megváltozott, még korántsem megnyugtató. Ilyen körülmények között, nyilvánvaló, hogy kortárs szobrászatunk jeles alkotóinak pályaíveit önmagában vizsgálva, jobbára éles váltásoktól, váratlan fordulatoktól mentes, egynemű teljesítményeket lajstromozhatunk, amelyeket a stílus és az alkotó módszer, a független szemlélet és a művészi azonosság beállítottsága, állandósága egységesít. Minden újonnan megszületett mű egy korábbi alkotószakasz szerves kiegészítőjeként, esetenként szintéziseként minősíthető, máskor meg csak egyszerűen változataként, ismétléseként értékelhető. Hunyadi László munkássága ilyen szempontból is kivételnek számít, negyedszázados munkálkodása a változásokban érlelődő, az elért vívmányoktól könnyen elrugaszkodó, és éppen ezért a megmerevedés veszélyét kirekesztő szobrászi tevékenysége ritka (bár nem egyedülálló) példája: művei mozaikkockáiból nehezen illeszthető össze egységes kép. Vissza

Fülszöveg

Hunyadi László alkotásai között meglelhetjük a hagyományos műformákat, és felfedezhetjük a kísérletező szándék jelenlétét, érvényesülését a hagyományos műformák elvetésére, meghaladására, túllépésére, az új kifejezési lehetőségek feltárására. Valósághű, realista szellemű alkotások mellett az életmű szerves részévé váltak a szimbolikus, jelszerű megfogalmazások ugyanúgy, mint a valóságábrázolás és az elvonatkoztatás határmezsgyéjén egyensúlyozó szobrászi megjelenítések, vagy mint a nonfiguratív kompozíciók. S a tematikai, tartalmi leltár további áttételekkel terhelheti futó összegzésünket: az erdélyi szellemtörténet kimagasló egyéniségeinek arcmásai, a lírai érzelmeket összpontosító-kifejező aktok, torzók, idealizált portrék, kis életképek, a filozofikus gondolatok szobrászi meditációja közegében is otthonosan mozog. Ráadásul a műfaji változatossággal az anyagok gazdagsága, a megmunkálás, a technika sokrétegűsége is párosul esetében: faragott követ és fát, öntött bronzot, mintázott terrakottát egyaránt megtalálunk alkotásaiban. Vissza