Szatmári György, a mecénás

Előszó

Szatmári György (1457 körül-1524) a Jagelló-korban (1490-1526) vezető államférfi és egyházi személyiség volt, (fő)kancellárként az ország bel- és külpolitikájának irányítója, az oklevelek kiadásának legfőbb őre. Egy olyan időszaké, amely Mátyás uralkodását követően a késő középkori Magyarország Mohács előtti utolsó korszaka volt. A Jagelló-periódust az utókor természetszerűleg mindig végpontja, a mohácsi vész fényében látta, annak az eseménynek a szemszögéből, amely a középkori magyar állam szétesését jelentette. Az előtte eltelt három és fél évtizedből inkább a negatívumokat vették észre, amelyek mind realitások voltak: a királyi hatalom aggasztó elerőtlenedését politikai, gazdasági és erkölcsi vonatkozásban, a társadalom belső harcait - az arisztokrácia egyes csoportjainak végzetes élethalálharcát, a nemesség és jobbágyság végsőkig kiélezett ellentétét, amely a Dózsa-féle parasztháborúban kulminált az ország védelmi képességének csökkenését s a mély morális válságot.
Az ország földrajzi helyzete miatt sorsa szinte determinálva volt: az expanzív török hatalom és az Újvilágot is birtokba vevő Habsburg Birodalom közötti ütközőzónában nem volt többé remény a független magyar állam létére.2 Mégis, a külső körülmények és a belső válság ellenére mit mutat az ország állapota? „A Mohácsnál elbukott országot - minden látszat ellenére is - egy gazdag, nagy és reményteljesen fejlődő országnak tekinthetjük"3 - írta egy 1973-ban megjelent tanulmányában Klaniczay Tibor, a XVI. század eleji Magyarországot jellemezve. A súlyos problémák ellenére ez az ország anyagi értelemben hallatlanul gazdag: itt vannak Európa legfontosabb aranybányái, termékeny a földje, virágzik a kézműipar néhány ága és a kereskedelem a városokban. A szellemi élet hasonlóan pezsgő: a humanista latin kultúra lassú terjedése mellett a magyar nyelvű irodalom első írott emlékei is ekkor szaporodtak meg. Az egész ország építkezett: átalakították, bővítették a székesegyházakat, kolostorokat és templomokat, amelyeket gazdagon berendeztek, a szárnyasoltárok készítése is folytatódott ekkor. Nemcsak a késő gótika teremtette meg alkotásait, hanem emellett elsősorban a világi építkezéseken, az országnagyok palotáiban, váraiban, villáiban egyre több helyen tűnt fel a Mátyás által importált új reneszánsz stílus.4 A történelmi alaphelyzet 1490-ben megváltozott: a Jagellók révén a magyar trónra olyan uralkodóház tagja került, amely a szomszédos Lengyelországban5 és Csehországban6 már hatalmon volt. E korszak a magyarországi kora reneszánsz térségbeli kisugárzását éppúgy felgyorsította, mint ahogy szorosabbra fonódtak azok a művészeti kapcsolatok is, amelyek viszont főként a cseh és délnémet területek késő gótikájának magyarországi recepcióját eredményezték. Vissza