Szatmár gyümölcsei

Előszó

Ha az ember úgy érzi, könyvet kell írnia, hogy az elmúlást késleltesse, bölcsen teszi, ha olyan témát vesz elő, amilyet a lelkéből fontosnak tart. Nem különben szerencsésen cselekszik, ha nemes célt kitűzve teljesít egy, közkívánatnak is eleget tevő feladatot, hogy szolgáljon, értéket mentsen, hagyományt őrizzen.
A penyigei alkotók már nem először igyekeznek megfelelni az Agrármarketing Centrum „Hagyományok, Ízek, Régiók" programjában foglaltaknak, s reméljük, most is sikerrel, amikor a „Szatmár gyümölcsei a penyigei konyhában" című munkát közreadják.
A könyvünkben szereplő huszonhat gyümölcs nagyobb részben őshonos a szatmári tájon. Kisebbik része később került be és telepedett meg, elfogadva az itteni természeti adottságokat.
Hajdan a szatmári ember csak megtermelte pl. az almát, szilvát, diót és frissen vagy feldolgozva eladta, de maga keveset fogyasztott el napi élelmezés vagy táplálék-kiegészítés gyanánt. Holott a gyümölcs az egyik legfontosabb vitaminforrásunk.
Az újabb korban az életmód megváltozásával pedig „nincs ideje" gyümölcsöt enni a ma emberének. Pedig a falun olcsón elérhető, hiszen meg lehet termelni. Könyvünkkel - egyebek mellett - az is a célunk, hogy a tisztelt Olvasó érdeklődését felkeltsük a gyümölcstermékek készítése, fogyasztása iránt, ráirányítsuk figyelmüket a gyümölcsételek sokféleségére, könnyű elkészíthetőségére. Fontos lenne - mert egészségmegőrző szerepe vitathatatlan - ha a régi és újabb gyümölcsfélék és a belőlük készült változatos, ízletes ételek újra szerephez jutnának, megbecsült helyüket visszanyernék a magyar ember asztalán. Vissza