Szathmári Pap Károly

Előszó

Két kultúrkör határán teljesedett ki a festő és fényképész Szathmári Pap Károly pályája Fogékony gyermekkora, ifjúsága erdélyi szülőföldjéhez kötötték őt, hogy azután, túl a Kárpátokon, román földön teremtsen magának egzisztenciát. Történelmi mélységekben a latin és bizánci műveltség vízválasztója húzódott e tájon, Szathmári átköltözésekor még a sokszínű Kelet, a török világ kapuja nyílott a hegyeken túl. A Vöröstoronyi-szoroson át, ahol akkoriban a postakocsik vitték utasaikat, ma is mintha merőben más vidékre érkeznénk. Eltűnnek a középkori műemlékek, a zömök bizánci templomokon a kettős kereszt jelzi az ortodox hitvilágot, lapos palatetők váltják föl a magas, cserepes házakat, part nélküli vízfolyások szabdalják a lassan ereszkedő tájat, hogy azután végtelen síkság, a búzatermő Bárágan vezesse be Bukarestet, a román fővárost. Embert próbáló sors megmaradni és bizonyítani mindkét régióban. Mint ahogy próbára tévő feladat nyomon követni ezt a mozgalmas, fordulatos életet is. A művészeti történetírás nem is birkózott meg vele mindmáig. Vagy a hegyen túlról, vagy annak innenső oldaláról szemlélték a sokfelé ágasodó pályát. Szathmári nem hagyott naplót maga után, mint ahogy Barabás Miklós tette; nem írt érdemleges följegyzéseket sem. Az életrajz másodlagos forrásai is el-elapadóak, kihagyásosak. Mint rosszul tárolt filmtekercs, úgy áll elénk lepergethető pályarajza. Vissza