Szárnyas vadászmesterek

Előszó

Minden, szenvedélytől űzött ember lelke mélyén ott forog egy-egy furcsa kis dinamó. Nem látjuk persze, hangját sem érzékelheti emberi fül, de hajtóerejét annál inkább megérzi a lélek. Egyiket hajtja a Pénz után, a másikat a Szerelem útvesztőjébe kormányozza, némelyeket pedig arra kényszerit, hogy gyűjtsenek. Ezek turkálnak görnyedt háttal, vörös-karikás szemekkel az antikváriumok poros raktáraiban. Keresik a könyvritkaságokat. Ezek szállnak a tenger mélyébe és másszák meg a tibeti csúcsokat, mert keresik a dülledtszemű halakat, meg a havasi rovarokat. Élnek a bennszülöttek közt, csonttá soványodnak csak azért, hogy szobájuk falára akaszthassanak egy pödörtszarvú antilopfejet, vagy szekrényükbe zárhassák messze tájak színes csigaházait.
Engem is űz az anyagtalan motor.
Kerget tájakra, ahol egyre kevesebb a háztető és egyre több a sudár fa. Egyszer felkényszerit túl a fák csúcsain, és az erdő fölött lesállásban töltet velem lassan múló heteket, máskor izzó homokbuckák tengerére zavar, és bezár egy forró sátor sötétjébe. Kerget a nádasok vízeres országába, és lila magnéziumfényeket gyújtat évszázados fák dohos odvaiban.
Űzöm a madarakat, kutatom szemük csodálatos, vad fényeit, lesem a szárnyas vadászmesterek különös életét.
És gyűjtöm az élményeket, meg azok rögzített vizuális lényegét: a fényképeket. Madarászélmények, sikerült fényképek: egyaránt „trófeák" a szó szoros értelmében. Ritkák is, mint a hibás nyomatú bélyeg, a sötétfényű gyémánt, vagy a szokatlan nagyságú tigrisbőr. Hét esztendő válogatott gyűjteményét szóban és fényképekben, ím. Önök elé bocsátja A SZERZŐ Vissza