Szárnyak @ város felett (dedikált példány)

Előszó

Fábián Gyula András versei esendő versek. Ahogy esendő lehet a megfigyelő költő pozíciója, ha maga körül a megfigyelt világot érett őszinteséggel és naivitással meri nézni és leírni. Esendő ő maga is, ahogy a Berlin fölött az ég című Wim Wenders-film szárnyaikat a város fölött hagyó férfiangyalai esendőek.
Klasszikus mítoszok töredékei keverednek benne és szövegeiben a keresztény gondolkodás ritkán adysan, gyakrabban pilinszkysen átélt hétköznapjaival. Ahogy ő is írja, Ady elmaradozott (Napfogyatkozás Adyval), Pilinszky jövőnkbe lép, „elkísérnénk" (Pilinszky tánca). S ez majdnem minden versére is jellemző: költői, emberi, férfiúi keresése sokkal inkább hasonlít Pilinszky (vagy a kortárs költők közül Bajtai András) keresgéléséhez, mint Ady nagy rácsodálkozásaihoz és még nagyobb megfejtéseihez. Fábián Gyula András (ő maga, ahogy verseiből kitetszik) egy régi vágású (azaz huszadik századi), Európa legtöbb és legizgalmasabb városát bejáró, érzékeny szemű, jó értelemben introvertált flaneur, magyarul kószáló. Hogy mi ez? Had idézzem a Walter Benjamin esszéjét összefoglaló Dunajcsik Mátyást: „A flaneur az a látszólag céltalanul, szórakozottan sétáló figura, akit a nagyvárosi tájak szüntelen mozgalmassága, a metropolisz által rázúdított képek, jelenetek, jelenségek kaotikus áradata önmagában és önmagáért nyűgöz le. A tisztességes városiakkal ellentétben, akik fejüket leszegve törtetnek előre ebben a forgatagban a maguk dolga után, a tömegközlekedési eszközökön mindenáron kerülve a szemkontaktust, az utcán pedig a házak homlokzatának szintén lenyűgöző látványát, ő az, aki nyitott szemmel jár mindenütt, és így az egyetlen, aki valóban ismeri a várost..Fábián Gyula András esetében sok várost és tájat, s így talán az egész kontinenst Balkántól Párizsig. Vissza