Szlovák nemzeti fejlődés-magyar nemzetiségi politika 1867-1918

Előszó

A történeti Magyarországon az 1867. évi osztrák-magyar kiegyezéstől az első világháború végéig tartó dualizmus korszakában (a történetírás a kiegyezés kora kifejezést is használja) a viszonylag kiegyensúlyozott parlamentáris viszonyok között kétségkívül a nem magyar régiókban zajló nemzetiségpolitikai küzdelem jelentette a korabeli belpolitikai élet legmozgalmasabb részét. A vizsgálódásunk tárgyául választott kérdést - jóllehet Ausztria-Magyarországon, akárcsak a kelet-közép-európai térség többi monarchiáiban, a nemzeti kérdéseket hosszú évszázadok alatt rögzült történeti kódjelek teszik olykor kibogozhatatlanul szövevényessé - nem lehet a tárgyilagosság igényével mint valamilyen eleve elrendelt, sorsszerű problémát kezelni.
Alighanem akkor kerülünk közelebb a dualizmus kori magyarországi nemzetiségi kérdések tényleges historikumához, amennyiben azok kereteit és tartalmát mint a magyar és a nem magyar, a kormányzati és a nemzetiségi, a központi és a regionális, illetve - Jászi Oszkár kifejezését használva - a centrifugális és centripetális tényezők küzdelmét, egymásra hatását értelmezzük. Ezek között a nemzetiségi kérdések között a 19. század utolsó harmadában és a 20. század elején a felső-magyarországi szlovák nemzeti társadalom, illetve régió fejlődését, valamint annak magyar kormányzati politikai kezelését és társadalmi megítélését magában foglaló "tót kérdés" fölöttébb szerteágazó történelmi problémakört jelent. Ennek szakszerű feltárását megnehezíti az a tény, hogy a szlovák nemzeti fejlődés 1867-1918 közötti periódusa nem csupán a történeti Magyarország valóságához tartozott, hanem a maga feldolgozatlanságában, a Trianon-komplexus, illetve a csehszlovák államalapítás ideologikus hangszerelésében a 20. századi magyar-szlovák félreértéseknek, nemzeti vitáknak, előítélet-rendszereknek is makacsul tovább élő, tovább ható komponensévé vált. Vissza