Jurcsik Károly

Előszó

Nem volt, s ma sincs rajta semmi puha, semminemű felesleges forma és idom, sem gondolati-etikai, sem szakmai-építészi, sem materiális-testi értelemben. Csontok, idegek, izmok - csak annyi, amennyi "működéséhez" kell, s a mindezekre ráfeszülő bőr, ekként is működik, "funkcionál" esze-lelke. Mondhatnók: született purista, s milyen gazdag, milyen cizellált ez a purizmus. Mondhatnók: kemény ember, de milyen humanista fundamentáltságú ez a keménység. Mondhatnók: kikezdhetetlenül konok és elszánt, de milyen megértő és értő ez a konokság.
Kevesekre illik rá manapság ez a jelző, hogy mértékadó - persze oly sokan és sokszor vissza is élnek ezzel a szóval. Jurcsik pedig mérték, hosszú évtizedek óta illeszkedési, kiindulási pont fiatal, s kevésbé fiatal építészeknek, etalon, létezése természetes, vitathatatlan mindannyiunk számára. Nincsenek trükkjei, nem mutatványos fajta, nem ágál és deklamál - csak van! Mai remete-visszavonultságában is jelen van, napi építészetünk, napi cselekedeteink, napi vitáink, napi kérdőjeleink része. Eszméit és eszét vesztett korunkban, stiláris és tartalmi káoszainkban irritáció is lehetne számunkra eme kirívó változatlansága, ez a csupa ideg mozdulatlanság.
Noha nem vagyunk "összejárók" - ez elsősorban az én hibám - sokszor kerültünk egymás mellé kollégaként és - remélem - barátként a lakóterv-ben, ahol műterme szinte iskolaként működött, s tartott számon, és Vérteskozmán, ahová épp Ő hívott, s ahol invitálása, rábeszélése miatt vettem házat. Viszonylagosan rövid idejű kozmai megtelepedésem idején örökmozgó cselekvés-kényszerét, szakadatlan építkezési mániáját csodáltam, no meg Maja rezignált, kedves, elnéző tűrőképességét - a mindig cementporos füvek-virágok feldúlt "közegében".
És csodáltam-csodálom persze Szekszárt városközpontját, ezt az építészettörténeti tettet, s azt a példásan öntudatos szolgálatkészséget, ahogyan paneles iskoláit, óvodáit, bölcsődéit megteremtette és gondozta. Mert hitte és hiszi, miként én is - de talán nála sokkalta kisebb alázattal - hogy ebben a világzavarban csupán önnön hasznosságukban hihetünk, ez egyetlen megmaradt igazságunk, létezésünk értelmének kapaszkodója.
Karcsi és Maja, Maja és Karcsi - jó, hogy vannak.
Milyen megnyugtató! Vissza