Szántó Tibor tipográfus, könyvtervező kiállítása

Előszó

Szántó Tibor mesterségének kiváló művésze. A könyvtörténetnek vannak nála bizonnyal nagyobb tudósai, a könyvkészítés technikáinak kiválóbb szakemberei, a szorosabban vett könyvtervezésnek hasonlóan jó ízlésű művészei, az üzleti életnek bizonnyal még nála is szemfülesebb szervezői, merészebb vállalkozói. Olyan azonban senki sincs ma hazánkban, de világszerte is kevesen akadnak, akikben mindezek a tulajdonságok ilyen fokon, ilyen egymást erősítő szövetségben, ilyen szerves egységben lennének meg, mint benne. Mindezeknek a képességeknek tudniillik Szántó Tibor esetében egy szilárd következetességgel kibontakoztatott alkotói pálya ad egységes értelmet, egy kivételes szívóssággal és képzeletgazdagsággal létrehozott, minden együtt érző figyelmet és értékelő megbecsülést megérdemlő életmű ad súlyt, jelentőséget mind a hazai, mind a nemzetközi területeken.
Ezt az életművet elemezni nem lehet itt feladatom. Úgy növekszik, mint a szívós fák: mélyre ereszti gyökereit, magasra emeli koronáját, törzse nem roppan meg a viharokban, dús lombozata fölfogja a világ üzeneteit: mindenből fölhasználja azt, amire szüksége van, mindig megújul, bár önmagával azonos marad. Ennek az életműnek létrehozásában Szántó Tibort sok jó képessége segítette. Hadd emeljek itt ki, bár szorosan egybefonódnak, hármat különösképpen is. Elsőül azt, hogy ritka, vérbeli, igazi önművelő. Az alapoktól kezdve a legfelsőbb szintig mindent maga tanult meg: választott mesterei, buzgó törekvése, tehetsége és szorgalma segítségével. Ritka erővel érdekli mindaz, ami egy alkotó, modern értelmiségi ember számára hasznos, mert általános műveltségéhez hozzátartozik. Soha nem rekedt meg abban, amit már elért; nem csak a a maga kész tudásrendszeréhez keresett gazdagító anyagot, igazoló érveket: a világ érdekelte. Nem pihent meg babérain: mohó kíváncsisággal fogadta be mindazt az újdonságot, amivel mestersége gondolat- és eszköztárát gazdagíthatta. Másodjára alkotó hűségét emelem ki a nagy hagyomány lényegéhez, az igazi mesterek tanításához. Azért is, mert választott mestereiben azt a kisugárzást találta meg, amely az elért jó eredmények olyan meghaladását sugallta, amelyben a lényeg, köntösét változtatva is: azonos maradt. Hűség ez a tárgyias, a mesterség vezéreszméit meglelt, éretté formált, de éppen tömény egyszerűsége miatt mindig megújulni képes jó ízléshez, az arányérzékhez, az anyagszerűséghez, a minden rikító hatásvadászatot megvető, hitelt adó személyességhez. Harmadjára azt a céltudatos és képzelet gazdag szívósságot említem, amellyel létrehozza s eleven mozgásban tartja műhelyét, megkeresi az elvégzendő feladatokat, megteremti az előfeltételeket, a hozzávalókat és végrehajtja a teendőket. Nemcsak szép könyveket akar és kíván létrehozni, hanem értékmentőket, értékőrzőket és értékteremtőket. Vissza