Ötszáz pengő

Előszó

Részlet a könyvből:
BICSKÁS SANYI HALÁLA

- Gyilkos! Segítség! Gyilkos!
Marincsákné ezt kiáltani akarta, de csak fulladt és elváltozott hangon sikítozott, mint ahogy lidércnyomásos álomban szoktak egynémelyek. Csontos, beesett arca a szokottnál is fakóbb volt, amikor kiugrott a földszinti lakás konyhájának ajtaján, lefutott a néhány utcára vezető, szutykos, kitaposott lépcsőfokon és kifordult a homályos kapualjból a júniusi napsütésbe.
Még a Jobbágy-utcát is bearanyozta ez a varázsos tavaszutói nap, mely bőkezűen pazarolta a fényt és meleget az eljövendő nyár fölényes és biztos tudatában. Pedig a Jobbágy-utcát ugyancsak nehéz volt bearanyozni. Sivár, járda nélkül való, macskaköves kültelki utca, az előzőnapi záporesőtől még most is csatakos és sáros, hiányos vakolatú, ütött-kopott házainak komor szürkeségén földbarna, zöldpenészes salétromfoltok és a tegnapi eső nyomai. Pincelakásainak vasrácsos ablaknyílásaiban törött, szennyes, néhol papírral beragasztott üvegek, az utca elején még egy-két háromemeletes bérkaszárnya, ezeknek bejárata a túlsó utcán lehet, mert kapujuk nincs. A többi ház végig egyemeletes, két földszinti és három emeleti ablakkal, mintha egyenruhába bujtatta volna őket az a vállalkozó, aki valaha építette. Három ilyen háznak egymásmellett homályos üvegből szürkéllenek az ablakai, mintha sejtetni akarnák azt, amit a kapuk előtt ácsorgó, vagy fel és alá sétálgató nők nyiltabban is elárulnak. Vissza