Nászinduló

Előszó

Szántó György
Született Vágujhelyen, 1883. június 7-én. Apját, dr. Szántó Zsigmondot, a magyar nyelv és irodalom tanárát 1897-ben áthelyezik a lugosi állami főgimnáziumhoz, fia itt végzi középiskolai tanulmányait. Ezek elvégzése után beiratkozik a budapesti Műegyetem építészeti fakultására. Egyetemi tanulmányait az első világháború szakítja meg, 1914 júniusában bevonul és még az év decemberében a harctérre megy. Sebesülése következtében jobbszemére megvakul. Nem tér vissza a Műegyetemre, hanem régi vágyának engedve, festőművész lesz. 1920-ban Kolozsvárra megy, ahová a román Állami Opera hívja meg díszlettervezőnek. Itt ismerkedik meg leendő feleségével. 1921-ben Bécsbe költöznek, ahol Szántó György kollektiv kiállításra készül. Eközben második szemére is megvakul. Egy évig Hamburgban gyógyíttatja magát eredménytelenül, majd Aradra költözik, ahová időközben áthelyezték apját. Ettől az időtől kezdve felváltva él Aradon és Budapesten. Már festő korában is irogatott. Első regénye 1924-ben jelenik meg, azóta huszonkét műve látott napvilágot. Főbb művei: Bábel tornya, a tatárjárás korát eleveníti meg. A Bölcső, Kőrösi Csoma Sándor életregénye. A Földgömb Shakespeare előfutárjának, Marlownak sorsát vetíti ki. A Stradivári a hegedű, Meléte Málta sziget regénye. A Hajdútánc Bocskay István korát eleveníti meg. Temesvár felé Dózsa Györgyről szól. Sátoroskirály cimű drámáját melynek Kun László a hőse, 1936-ban mutatja be a budapesti Nemzeti Szinház. Az író önéletrajzát Fekete éveim és Öt fekete holló című műveiben írja meg. Műveit a formakeresés jellemzi, minden munkájának más a szerkezete. A festő mindig ott él az író mögött, de a szerkezetben járatos építész is. Érdeklődésének homlokterében mindig a magyar nép sorsproblémája áll, a kor és a társadalom keresztmetszetében mindig a szociális probléma az irányadó, legyen az mai, vagy úgynevezett történelmi regény. Vissza