Metropolis

Előszó

Részlet a könyvből:
Lugoson egyetlen miss élt gyermekkoromban, de ez annál titokzatosabb volt.
Különben lehet, hogy egyáltalán nem volt titokzatos. Csak mi, a Szedlacsek-ház gyermekei láttuk és éreztük annak. A két hatalmas udvar és a kert felnőtt lakói, mint afféle jó bánságiak, megmosolyogtak minden titokzatosságot. Realitás és humor szemüvegén nézték az életet. Mert keverék nép volt, olyan, mint Amerika népe.
Nézzük például csak a Szedlacsek-házat, melyben a gyermekévek aranykorát éltem. Megboldogult háziurunk, Szedlacsek, kit már csak egy aranyrámás olajfestményről ismerjem, valamelyik csehországi garnizonból került ulánusezredével együtt városunkba, ahol levetette a pirosparolis, aranyrojtos kék századosi ulánkát a Német Tóni bácsi szép leánya kedvéért és beállott háziúrnak és szeszfőzőnek. Emlékszem, szép barna Henrik-szakálla és igen lelkes, jóságos, szürke szeme volt, szerettem belopódzni Szedlacsek néni szalónjába, a pálmák és Makart-csoportok közé, hogy egy-egy tekintetet váltsák az aranyrámában élő daliás ulánustiszttel.
De lakott a szomszédunkban egy élő, valóságos tiszt is, Schőnborn 'tüzérfőhadnagy, gyermekkorom bálványozott ideálja. Igaz, hogy erősen ragyás, enyhén szólva; himlőhelyes volt, és emellett még szeplős is, mint a pulykatojás. Ezzel szemben majdnem ölnyi magas dalia, kápráztatóan elegáns feketelószőrös csákójával, pirosgalléros, aranygombos, kávébarna Waffenrockjával, pirosparolis, fekete szalónnadrágjával, ragyogó lakkcipőjével. Vissza