Szamár-sziget szellemkatonái

Fülszöveg

Magyarországnak nem könnyű az első világháborúra emlékezni. Vesztes háborúra nem szívesen emlékezik az ember, de ebben a háborúban Magyarország nem pusztán vereséget szenvedett. Elveszítette a harctereken több mint félmillió állampolgára életét, majd a trianoni békével összlakossága és összterülete kétharmadát. Margittai Gábor könyve megmutatja, miért is nem könnyű ez az emlékezés. Egyrészt azért, mert keveset tudunk mindarról, ami kereken száz esztendeje a magyarokkal történt. Másrészt mert amikor végre többet tudunk, kiderül, hogy talán mégis jobb lenne nem tudni. Ez a könyv a szenvedésről szól. Azoknak a magyaroknak a szenvedéséről, akik a háború kegyetlen kiszámíthatatlansága folytán 1914-ben vagy 1915-ben a szerb hadszíntérre kerültek, hadifogságba estek, elmondhatatlan kínok árán túlélték az albániai halálmenetet, végül a Szardínia melletti Asinara fogolytáboraiba szállították őket. Margittai Gábor nekik állít emléket. De milyen ez az emlékállítás? Kénytelen vagyok bevallani, hogy negyedszázados hadtörténészi pályám alatt aligha olvastam ennél megrendítőbb szöveget. Margittai sokat tud hőseiről: újságírói munkája során történészeket megszégyenítő alapossággal és kitartással kereste meg a halálmenet résztvevőinek emlékeit. Éveken át kutatta az asinarai táborok történetét a helyszínen éppúgy, mint levéltárak és könyvtárak dokumentumai között. A narratíva, amelyet összeállított, magával ragadja az olvasót fordulatosságával, elképesztő átélhetőségével és a borzalmak élénk, már-már naturalisztikus ábrázolásával. Nehéz szabadulni a könyv hatása alól.
Vissza