Előszó
Az igazságügyi miniszter soha sincs könnyű helyzetben. Különösen akkor, ha a végrehajtó hatalom képviselőjeként, igazságügyi miniszterként azon jogi kar ünnepi kötetéhez ír előszót, ahova ezer szállal kötődik: jelen tanulmánykötet kizárólag a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának oktatói tollából született. Egy közszereplő kötelessége a hitelesség, azaz a valóság bemutatása, amely azonban nem lehet más, mint személyes vélemény arról, hogyan látta, látja az ünnepi kötetben megfogalmazott támogató, elismerő vagy kritikai nézőpontokat. John Lukacs szerint a tudás se nem objektív, se nem szubjektív, hanem résztvevő, személyes tudás: a megfigyelés tárgya hatással van a megfigyelőre, de a megfigyelő is a megfigyelt tárgyra. Az ünnepi kötet témája különösen érzékeny, hisz az Alaptörvény elfogadásának közelgő ötödik évfordulója alkalmából kíván egyfajta mérleget felállítani.
Amikor a nemzeti alkotmányról, így az Alaptörvényünkről szólunk, akkor le kell rögzítenünk, hogy az alkotmányban megjelenhet az adott állam politikai filozófiája, államszervezeti berendezkedése, alapjogi katalógusa. Az alkotmány mint az ország legfontosabb törvénye, identitásképző funkcióval is rendelkezik, egyfajta kapocs a múlt, a jelen és a jövő között. Ahogy Jean-Marc Sauvé, a francia Államtanács alelnöke fogalmazza meg: az alkotmány egyszerre mémoire és projekt, amely egyedi és univerzális is. A nemzeti alkotmánynak reflektálnia kell azokra a társadalmi kihívásokra, amelyek egy adott korszakban felmerülnek. Sőt, kísérletet kell tennie kezelésükre is.
A nemzeti alkotmányok ennek megfelelően sokszínűek. Nincs globális világalkotmány. A világ és így Európa országainak eltérő és gazdag történelmük van, a közös európai alkotmányos örökség mellett a sajátosságok, az eltérő szemléletmódok határozzák meg a nemzeti alkotmányok tartalmát. A francia 1958. évi V. Köztársaság alkotmányát olvasva óhatatlanul megjelenik De Gaulle tábornok határozott egyénisége, akinek híres mondata szerint amennyiben fontossági sorrendet kellene felállítani: első Franciaország, második a francia állam, harmadik a francia jog. Ha a német Alaptörvény megszületésére gondolunk, előttünk van az elbukott ún. Harmadik Birodalom és az általa elveszített második világháború, a nácizmus bűnei, az újjászülető Németország demokrácia iránti éhsége, a német tartományok, Land-ok önállósági igényei és Konrád Adenauer bölcs, szerény, keresztény szemlélete. A nemzeti alkotmányok magukon viselik a megszületéskori helyzetképet, a magatehetetlen vagy bűnös múlttól való elhatárolódást, az újrakezdés iránti igényt. Mind a francia, mind a német alkotmány identitásképző funkcióval rendelkezik, nem tekinthetők értéksemleges alkotmányoknak.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal