Előszó
Egy négy év körüli fiúgyermek játszik az utcán a kerítés tövében. Sövényből vannak a kerítések, rajtuk nagy, bozontos tető dudvából. Itt-ott kiállanak a lészakarók. Tavasz van. Szikkadóban van a...
Tovább
Előszó
Egy négy év körüli fiúgyermek játszik az utcán a kerítés tövében. Sövényből vannak a kerítések, rajtuk nagy, bozontos tető dudvából. Itt-ott kiállanak a lészakarók. Tavasz van. Szikkadóban van a gyalogút, de a keréknyomon sár van. Egyedül játszogat a gyermek, sárból gyúrt alakokat tologat ide-oda. Közben mondogatja:
- Ez Kondás Mihály, ez Kinizsi Pál, ez pedig Lacitót.
Más emberek, más alakok is vannak, egyik gyalog, másik lóháton. Olyan is van, aki az ágyút húzza. Egész sereg ember hadakozik egymással, most erre, most arra menetelnek, ni csak, ez mán meghótt, ez pedig Lacitót. Kicsit gondolkozva babrál a halott Lacitóttal, de aztán mégis talpraállítja. Sárkezébe avult vessződarabot szúr, majd ád Lacitót mingyá ezeknek... Kondás Mihály a legnagyobb, a leghatalmasabb. Nem csoda, mert Kondás Mihály ebben az utcában lakik.
Egy ember jön lefelé az utcán, magas, hajlotthátú ember. Az embernek egy kerék van a hátán, és fütyül, egyre fütyül. A kerék himbálózik, le meg fel, le meg fel. Aszerint, ahogy hosszú lépésekkel közeledik. Szájából úgy foly széjjel a fütty, mint a víz. A gyermek rémülten lapul meg a sövény alatt, keze most is a Lacitótok, Kondás Mihályok közt babrál, de szeme a mellette elhaladó embert lesi
Vissza