Előszó
Részlet:
A Saint Sulpice mellett, zeg-zugos, szűk utcában, keskenyen, két ház között szorongva ágaskodott a szürke párizsi ég felé a "Hotel de l'Esperance".
Micsoda buta tréfája a sorsnak, hogy...
Tovább
Előszó
Részlet:
A Saint Sulpice mellett, zeg-zugos, szűk utcában, keskenyen, két ház között szorongva ágaskodott a szürke párizsi ég felé a "Hotel de l'Esperance".
Micsoda buta tréfája a sorsnak, hogy pont a reménységről nevezték el ezt a szállodát, amelyben életem legreménytelenebb korszakát töltöttem.
Szobám a hetedik emeleten húzódott meg szerényen.
Tulajdonképen nem is szoba volt ez, hanem padlás, amelyet csak az emberi kapzsiság léptetett elő lakóhellyé.
Ha megkondultak a Saint Sulpice harangjai, belerengett az egész szoba. Megzörrentek az ablakon az üvegtáblák, összekoccantak a mosdón a poharak és a kandallót fedő bádoglap mélabúsan zengett.
Ez a harangszó ébresztett minden reggel. Olyan napokra, amelyek nem ígértek semmi jót és nem is hoztak mást, csak az estét
Az ember néha elveszti minden kapcsolatát az élettel, az emberekkel, a várossal, amelyben él.
Nem voltak barátaim, ismerőseim. Nem volt kedvesem. Nem voltak elintézni való ügyeim. Hónapok óta még csak levelet sem kaptam.
Olyan magányosságban éltem ebben a nagy városban, mint Szent Antal a pusztában.
És néha úgy is éreztem, a nélkülözés és a szomorúság ködös napjaiban, hogy körülöttem ezt a színes és kavargó életet csak a kisértő fantázia hazudja.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal