Előszó
A próza születése A nőíró lénye, a fogalma mindig megállít.
Egyszerűnek és természetesnek tűnik fel, amikor egy lány vagy asszony verset ír. A líra érzelem és szenvedély eredménye, s ebben a nők...
Tovább
Előszó
A próza születése A nőíró lénye, a fogalma mindig megállít.
Egyszerűnek és természetesnek tűnik fel, amikor egy lány vagy asszony verset ír. A líra érzelem és szenvedély eredménye, s ebben a nők otthonosak és gazdagok. Ha csak a szándékból állna a költészet, nagyon sok nő verselne, költőnő lehetne! A próza azonban más. Nem állítjuk, hogy igényesebb, nem mondjuk, hogy nehezebb, hanem hogy kiás! Talán inkább úgy határozhatnánk meg: férfiasabb. Szigorúbb és keményebb, néha kíméletlen és kegyetlen is, s az őszinteségben vakmerő és kitárulkozó. Távolabb áll a női lélektől, mint a vers, a líra. Hát ezért kapjuk fel a fejünket s némileg csodálkozunk, amikor egy asszony prózát ír.
Szabóné Jozefik Edit első prózaírásaival a hetvenes évek elején, az Irodalmi Szemle szerkesztőségében találkoztam. Lám, egy asszony, aki prózát akar írni! Vidéken él, férjezett, és minden napja gondokkal van teli, dolgozik, s a családjának él. Ám, ki tudja, mikor? - időt keres, és talál rá, hogy érzéseit, gondolatait és meglátásait, élményeit papírra vesse, elmondja az életből ellesett történeteit. Asszony életét irodalommal bővíti ki. Az író számára az írás oka fontos titok. Miért is írunk? Mi késztet arra, hogy a világ rejtélyével és az ember sorsával foglalkozzunk? Ne gondoljuk, hogy a felelet egyszerű, s a válasz adott! Emlékszem, Szabóné Jozefik Edit akkori írásaiban az életközelség apró részletei keltették fel a figyelmemet, az erős valóságérzet, mely írásait jellemezte. Valami elemi erejű életérzés jegyeit észleltem, mely szinte már ösztön, s alig tudatos!
Vissza