Előszó
Sokan állítják, hogy az ember a költészet felé vezető úton született meg. Vajon, mit takar ez a talányos mondat, ez az észérvektől messze eső feltételezés? Ködös filozófiát? Lírikusi elfogultságot? Az én értelmezésemben egyszerűen azt, hogy az élő világok kiváltságos alanya; az Ember, természeti létezéséből csakis úgy léphetett át későbbi szellemi létezésébe, mint az a költő, aki saját köznapi, zűrzavaros vagy fakó életéből teremt egy magasabbrendű, fölismerhető, új világot, amelyben helye van a Napnak, a kőnek, a tengert mozgató sóhajoknak; helye Istennek, az isteneknek, halálnak, fájdalomnak, a test gyönyörének, egyszóval mindennek, ami bennünk és körülöttünk él. Vagyis a költészet nem kitalálás, hanem teremtés. Annak a megalkotása, ami eddig nem létezett. Ha elfogadjuk ezt a magyarázatot, talán könnyebben megértjük, hogy az énekbeli és a versbeli beszéd kényszere ott van a legelső ős-kényszerek és ős-hajlamok között. S ezt a hajlamot mi, mint valami genetikai örökséget, mindnyájan örököltük. Ez jelenik meg az évezredek előtti vagy a tegnapi gyerekmondókákban, a Bújj, bújj zöld ág-szerű költői játékokban, a szivárvány kapuja alatt átvonuló nagylányok énekében. Ez, ez a mindenkori versírók örömteli vagy zord mámorában - akkor is, ha vérbeli költő úja a verset s akkor is, ha vérbeli műkedvelő. Rengetegen írtak s írnak ma is úgy verset, hogy sose gondolták végig szenvedélyük eredetét. A belső ösztökélést. Mindenbizonnyal közéjük sorolhatjuk ennek a verseskötetnek az íróját: Szabóné Jozefik Editet is. Keveset tudok róla, csak azt tudom, hogy felvidéki magyar lapokban jelentek meg versei, novellái, továbbá, hogy ígéretes jövő várhatott volna rá, de az életkörülményei megakadályozták, abban hogy képességeiről egyértelműen kiderüljön: hivatásos író lesz-e belőle vagy csupán az irodalom gyakorló szerelmese" Mára az Idő és a Sors eldöntötte ezt: Szabóné Jozefik Edit az utóbbi lett.
Asszony-verselő, aki hívekre nem az irodalmárok táborában számíthat, hanem azok körében, akik kiszorultak még az irodalom világából is. Ki az "esztétikum körülkerített paradicsomából" és a maguk verítékével keresik meg mindennapi lelki táplálékukat. Szabóné Jozefik Edit úgy ír verset, ahogy az igazi hívő imádkozik. Önfeledten, pőrére vetkőzött lélekkel és keresetlen szavakkal. Elhallgathatná fájdalmait, el a gyakori arculcsapásokat Eláshatná a fekete földbe asszonyi sóvárgásait, szerelem-vágyát, de ő úgy beszél magáról másoknak, mintha az Istennel beszélne Amikor elolvasom a verseit, azt éreztem: csak a költészet, amit érez, amit átél - a versei nem igazán. Más szóval: 6 inkább ihlető, sugalmazó, csöngető lélek: "Emberek, figyeljetek rám, hogy magatokra ismerhessetek bennem A személytelenség egyre züllesztőbb világában .Szabóné Jozefik Edit vállalt személyessége kivételes bátorság. Lelki tehetség, amelynek karaktere van. sugárzási köre, melegsége. Az sem véletlen, hogy a mélyben munkáló képességei miatt választották őt meg egy feszültségekkel teli kis világ: Bátorkeszi polgármesterének Szabó Lőrinc írja egyik versében: "Legyen a költő hasznos akarat" Lehet, hogy Szabóné Jozefik Edit sose gondolt tudatosan ilyesmire, amikor verseket kezdett írni. de az élete, a sorsa olyan irányba sodorta, amikor még a versei révén is az legyen, az lehessen!
Vissza