Fülszöveg
1994-ben Svájcban, a Versasca völgyében egész napos kirándulást tettem. Gyönyörű volt; kétoldalt dúserdejű hegyek, néha egy-egy vízesés, lent köveken bukdácsoló kristálytiszta patak, barátságos falvak, házak, minden csupa természet, csupa tisztaság. A völgy végén parányi település, tovább már nincs út, körbezártak a hegyek. Itt a természet jelenléte még erőteljesebb, a házakat nem cserép, hanem lapos palakövek fedik és virág mindenütt. Betelve a szépségekkel, hogy valami kézzelfoghatót is hozzak haza, betérek a kis boltba, ahol minden található, amit egy turista kívánhat, bár itt, azt hiszem, a külföldi turista ritka vendég, nem csoda hát, ha megkérdi a decens, középkorú hölgy: honnan jöttem? Amikor válaszolok, rám emeli okos tekintetét: „Mondja uram, mi történt magukkal, magyarokkal, hogy visszahívták a kommunistákat, ötven év nem volt elég?" Meglep a kérdés, ebben az eldugott kis faluban is tudják és itt sem értik? Próbálom magyarázni, hogy az ötven évnyi agymosás, meg az idősek...
Tovább
Fülszöveg
1994-ben Svájcban, a Versasca völgyében egész napos kirándulást tettem. Gyönyörű volt; kétoldalt dúserdejű hegyek, néha egy-egy vízesés, lent köveken bukdácsoló kristálytiszta patak, barátságos falvak, házak, minden csupa természet, csupa tisztaság. A völgy végén parányi település, tovább már nincs út, körbezártak a hegyek. Itt a természet jelenléte még erőteljesebb, a házakat nem cserép, hanem lapos palakövek fedik és virág mindenütt. Betelve a szépségekkel, hogy valami kézzelfoghatót is hozzak haza, betérek a kis boltba, ahol minden található, amit egy turista kívánhat, bár itt, azt hiszem, a külföldi turista ritka vendég, nem csoda hát, ha megkérdi a decens, középkorú hölgy: honnan jöttem? Amikor válaszolok, rám emeli okos tekintetét: „Mondja uram, mi történt magukkal, magyarokkal, hogy visszahívták a kommunistákat, ötven év nem volt elég?" Meglep a kérdés, ebben az eldugott kis faluban is tudják és itt sem értik? Próbálom magyarázni, hogy az ötven évnyi agymosás, meg az idősek nosztalgiája, a háromhatvanas kenyér... Mosolyog, együttérzően, udvariasan, de a végén mégis ezt mondja: „ doch, verstehe ich nicht" - mégsem értem. Én sem, gondolom és elköszönök. Útközben hazafelé sorjázom az élményeket, de újra és újra visszatér és mondattá formálódik az, amit a kis boltban éreztem: „Arcom pirul, nyelvem dadog, szégyellem, hogy magyar vagyok." Nyolc évvel később, az elcsalt választás és az Erzsébet hídi tüntetés után írt versemnek ez lett a refrénje.
A füzetben található írások az utóbbi öt év történéseinek gyümölcsei, s hogy ezek a gyümölcsök csak ritkán édesek, inkább fanyar ízűek, olykor keserűek, néha talán mérgezettek is - nem az én bűnöm, ilyen gyümölcsöket érlelt nekünk a sorsunk, a bal-sorsunk és ezt a sorsot tűrjük immáron öt éve. - De még meddig?
Vissza