Uj Idők 1938. július-december (fél évfolyam)

Előszó

Részlet a kötetből:

Május

A kastély felől fújt a tavaszi szél, de nem egyenletesen, hnem szeszélyesen. Már a harangszónál olyan mulatságos volt ez: ahogy a harangszó hullámvonalszerűen hol ellanyhúlt, hogy egyszerre megerősödött a szél szárnyán, azt lehetett volna hinni, hogy a kápolna, ahonnan a hang érkezik, nem áll egy helyt, hanem közelébb suhan, vagy távolabbra siklik. Pele Marist búcsúztatta a harangszó, az öreg koldusasszonyt, aki tegnap virradóra halt meg; szalmazsákjában jócskán találtak megtakarított pénzt és írást is reszketeg szarkalábbetűkkel, hogy háromszor kell érte harangoztatni. A vén koldusasszony búcsú-gingallóját kapdosta ilyen kegyetlenül a májusi szél, mintha hancúrozó jókedvében darabokra akarta volna tépdesni, mint a kölyökpuli a szemétbe dobott tollseprőt.
Magdolna ott kuksolt az orgonabokrok virágzó sűrűjében. Volt itt neki egy titkos búvóhelye. Pokrócot szerzett a padlás lim-lomjai között kicsiny tisztás adódott. Ha sikerült valami tilos könyvet lopnia apja könyvtárából, ide hozta, hogy a lelkiismerettől és kiváncsiságtól viharosan dobogó szívvel falja az oldalakat, néhol korántsem értvén az olvasmány jelentőségét, csak zagyva sejtelemmel kutatván a felnőtt élet forró rejtelmeit. Visszahőkölt néha arról az útról, amerre kezdetleges képzelete vezette és az orgonabokrok titkos magányában is elpirúlt önmaga előtt, hogy ilyen vétkesen és pákosztosan játszadozik romlatlan romlottságával. De olyankor is ide osont elbújni, ha nem volt mit rejtegetnie, csak ábrándozni akart. A bűn íze volt abban, hogy ezen a virágillatos rejtekhelyen tartott tilos találkát senki által nem ismert ábrándjaival. Vissza