Előszó
A mű, a szerző, a szervezők, a résztvevők, a támogatók méltatása helyett álljon itt e könyv ajánlásaként az alábbi írás, mely Helikon szellemét olyan fényesnek-fontosnak mutatja, mely mindannyiuk...
Tovább
Előszó
A mű, a szerző, a szervezők, a résztvevők, a támogatók méltatása helyett álljon itt e könyv ajánlásaként az alábbi írás, mely Helikon szellemét olyan fényesnek-fontosnak mutatja, mely mindannyiuk számára kedves és megadja értelmét erőfeszítéseiknek.
Lászlóffy Aladár
A Helikon-emlékmű előtt
„Látlak!" - mondja a köszöntő indián. LÁTLAK - ebben az egyszerű köszönésben benne van a kultúra lényegi vonásai közül a legfontosabb: hogy megőrzés, hogy visszapillantás, hogy emlékeztető az idők domborulata, a föld görbülete felett. Ezek a koszorúk is - ilyen értelemben - az emlékezet, a szövetség gyűrűi. Helikontól Helikonig terjed ez a szövetség. Keszthely és Kolozsvár között, a ma is élő, működő Helikontól az emlékezetben működőig. Keszthely és Kolozsvár hivatalosan nem testvérvárosok, de a kultúrában elfoglalt helyük és szerepük jogán azok.
A magyar kultúra csupa újrakezdés volt mindig. Abban a két évszázad előtti pillanatban is, mikor a legkeletibb végeken Aranka Györgyék szervezték a Nyelvművelő Társaságot, a Felvidéken Kazinczy próbálta levelezésével megszervezni és összefogni, a középen Csokonai vergődött és cikázott rövid életében Debrecen és Csurgó között, a nemzet és a nyelv nevében még a tihanyi echót is megszólítván, itt pedig egy, szellemiség, egy lelkület poézise volt a Helikon. HA ŐKET LÁTJUK - EGYMÁST LÁTJUK. Ezen a tájon, a piszkos, gatyás társakra nézve, mindig könnyű lett volna abbahagyni a nótát és káromkodni vagy fütyörészni. De nagyjaink azt kutatták, mint Vörösmarty, hogy a könyvek által ment-e elébb a világ; azt fogalmazták programmá, amit Petőfi: „ha nem születtem volna is magyarnak, e néphez állanék ezennel én..." Adyval jajongták, hogy ujjunk begyéből vér serken ki, ha téged tapintunk, te álmos, szegény... és József Attilával riadtak sikoltva arra, hogy „mégis magyarnak, számkivetve..."; vagy Szilágyi Domokossal keresték a kiutat: „...Ti játsszatok, én majd őrzöm a látszatot", s Nagy Lászlóval kérdezték a közös elvethetetlen felelősség nevében, hogy ki viszi át a szerelmet? - Kísértet-élés csillagos éjszakákon és ilyen verőfényes pillanatokban átfut egy hang a suttogások álló aranyán; mutassátok meg a költőket, akiket olvastok, s megmondom, kik vagytok. Mutassátok meg a költőket, akiket tiszteltek, s megmondom, kik lesztek.
LÁTLAK! - mondja, kiáltja, üvölti, zokogja, hahotázza belőlem a lassan rezervátumba szoruló indián. Mutassátok meg a kultúrát, amelyet körülálltok - benne van a mi magyar jövendőnk is.
Vissza