A meztelen Télapó/A.

Előszó

Részlet A meztelen Télapó című műből:
Klárinak (Bár első pillantásra úgy tűnhet, hogy a monodráma szövege egyértelműen férfi előadására íródott, engedtessék meg nekem, hogy az olvasó emlékezetébe idézzem azt a már kissé - vagy talán túlzottan is - közhely jellegűvé sikkasztott bölcseletet, miszerint a látszat csal, s habár sokak véleménye szerint mindig az első benyomás a döntő, a leginkább mérvadó, de még a legpontosabb is, ettől én óva inteném a nagyérdeműt, nemcsak azért, mert ebben a monodrámában csak a szöveg kötött, rajta kívül semmi sem, tehát játszhatja férfi, nő, gyermek, ifjú, idős, de tulajdonképpen még ketten, hároman, négyen, öten... is játszhatják, vagy ahányan akarják, mert színre vihető még nagy létszámú szereplőgárdával is, hogy a statisztériáról ne is beszéljek; s még csak nem is a szövegben megformált alak megjelenítési lehetőségeinek széles skálája miatt kényszerülök erre a kissé erőltetettnek ható és nem is túl szokványos, nem progresszív, tehát eleve halvaszületett, könnyen célt tévesztő óvó intésre, mert a megszemélyesítendő alak - én ugyanis egy személyre, tehát monodráma formájában tudom a leginkább elképzelni - nyugodt lelkiismerettel lehet akár alkoholista is, vagy karrierje csúcsán álló politikus, dekadens költő, valamelyik pápa, de lehet utcalány is, vagy buzi, s esetleg, ha a cselekmény színhelyét egy elmegyógyintézetbe helyezzük át, még elmebeteg, vagy ápoló, ápolónő is lehet, hogy most itt, ebben a rövidkére tervezett kis bevezetőben ne nyújtsam azzal a szót, hogy a színpadon, különféle korokban, helyszíneken és szövegkörnyezetben megjeleníthető alakok teljes skáláját felvázoljam, hiszen ezen a helyen untig elég, ha néhány kiindulási lehetőségre rámutatok és az általam alapvetőnek vélt támpontokat megadom; s hogy kifogja játszani, azt én még egy regénnyé nyújtott bevezetőben sem tudnám befolyásolni, hiszen napjainkban a rendezői színház uralmát tapasztalhatjuk minden terülten és mennyiségben, s bár ezt sokan nehezményezik - úgy a színészek, mint a közönség és a kritika szemszögéből is -, én ebben nem találok semmi kivetnivalót, s éppen ezért még olyan változatokat is el tudok képzelni, ahol - mondjuk - egy kecske vagy egy disznó, kutya, macskák, majmok, egy elefánt, teve... fogja - természetesen jó alaposan betanítva, idomítva -, akár cirkuszi produkcióként, vagy csak a polgári színház és színjátszás egy lehetőségeként - mert, ha belemegyünk egy mélyebb elemzésbe, azt kell látnunk, hogy ez egy tipikus polgári darab -, tolmácsolni a (fő) szerepet...

Részlet az A. című műből:
Mindig... mindig ugyanaz. Unalmas, egyforma napok torzsalkodnak öntudatom darabkáin. Hónapok óta nem írtam le egy sort sem. Csak ülök ebben a lyukban egy némával és játszom. Játszom magam ellen. Az őrjítő az egészben nem a csend, az egyedüllét, hanem eltűrni önmagamat és az álmokat. Mert ezek az álmok mindig körülöttünk leledzenek, csak tudnunk kell őket megragadnunk vagy kikerülnünk. S ha fojtogatóvá válnak, tudnunk kell elmenekülnünk előlük. Évekig menekültem, most, hogy a sarokba szorítottak, nincs más lehetőségem, minthogy harcoljak. Nyerni nem nyerhetek, de vesztes nem leszek. Ha a végére érünk gyorsabb leszek, és... és kész. De addig még van időm. Vissza