Talpalatnyi föld I-II.

Előszó

Részlet az I. kötetből:

"December elején leesett az első hó. Déli széllel jött, szinte meleg volt az idő, az eresz is megcsorgott. Mindenki azt hitte, hogy nem marad meg, sár lesz belőle, de délutánra északra fordított, és a csorgás megfagyott. A hó pedig egyre vastagabban hullott házakra, fákra, kazlakra, belékavart az emberek gallérjába, megcsiklandozta a nyakukat. Ekkor szinte csudálkozva néztek széjjel, zsebbe nyomták a kezüket, és siettek fedél alá. A tornácra, a pitvarba vagy az ólba. Ott megálltak, a szélbe bámultak, aztán bementek. A dolog kettészakadt a kezükben, mint valami fonál, egyik vége kint van a kertben, a másik vége itt bizsereg a markukban. Minden dolgot elvégzett immár az idő. Fútt a szél, a havat hordta, a hófúvásban szinte közelebb búttak egymáshoz házak, fák, mintha fáztak volna. Egyébként csend volt, mindössze egy szekér igyekezett hazafelé a nagyutcán. Rajta eke, talyiga, szántani akart a gazda, de csak a faluvégig ment, ott megfordult a Kistoronyi lucernáján; a szántást is elvégezte az idő." Vissza

Fülszöveg

A 40-es évek elején, közvetlenül a nagy történelmi sorsforduló előtt született meg a nagy mű; Szabó Pál regénytrilógiája: a Lakodalom, Keresztelő, Bölcső. a Talpalatnyi föld összefoglaló címet már a felszabadulás után kapta, s Piros Góz Jóska és Juhos Marika szerelmének, házasságának története a földosztás lázas évében nőtt a megváltást sürgető, életre való nép emlékeztető sorsképévé. Természetes volt ez az átlényegülés, hiszen az író egy egész falu, bátran mondhatjuk: a magyar falu igézően teljes képét festette meg a regényben hamvas-friss színeivel. Csodálatos könnyedséggel, a játszi humor ellenállhatatlan hatalmával idézte meg alakjait: a csúfot valló vagyonos parasztot, a minden lében kanál, potyaleső ügyeskedőt, az úrhatnám tanítókat, hivatalnokokat s az egész, elevenen nyüzsgő falusi közösséget. A fordulatos történet tarka epizódjaiból a nagybirtokok közé szorult hajdani falu életének minden szorongató kérdése, minden vágya a napfényre kerül, de hatalmas gátak állják útját a jobbra törő szándékoknak, a szegény nép egyéni kezdeményezéseinek. Ezeknek a gátaknak némelyikét sikerült áttörnie Piros Góz Jóskának, midőn a falu íratlan törvényei ellenére szerelmét a lakodalomból szökteti meg újdonsült férje, a módos parasztfiú mellől. Merész tette népszerűvé teszi, s véleményével ezek után a falu urainak is számolnia kell. Góz Jóska azonban nem törleszkedő, nem keresi az urak barátságát. Ehelyett a kemény, kockázatot és munkát vállaló szegényparaszti élet folyamatában, amelynek Szabó Pál minden rezdülését és hangulatát érzékelteti, szikes földecskéjének megjavításán kísérletezik. az eredmény követendő példává növeli alakját - de ezen a ponton már nem lehet gátat törni. A nagybirtok vezetője megtiltja az öntözést a halastavak levezető csatornájából - s ebben a perben a döntést a nép javára a regény még nem mondhatta ki, a történelem is csak pár év múlva hozta meg.
Piros Góz Jóska és Juhos Marika alakjában Szabó Pál a régi falu megváltoztatására hivatott, újfajta parasztembert rajzolta meg, akinek sorsában a népmesék örökkön élő igazsága a jövő igazságává érik. Vérbeli epikus alak mind a kettő, többet jelentenek önmaguknál, mint ahogy történetük is többet jelent, hiszen ez a széles körű, ezerfajta színnel és fénnyel játszó nagy regény tulajdonképpen eposz, az egész magyar parasztság küszködésének és reményeinek, az "áttörhetetlen közeg" áttörési kísérleteinek hőskölteménye. Vissza