Fülszöveg
Ezerkilencszázharminc utolsó napjaiban jelent meg első regényem, s alig egy hónapra rá, február elsején csudálatosan forró, szinte ujjongó cikket írt róla Móricz Zsigmond a »Nyugat«-ban. Ugyanakkor nekem, az írónak levelet küldött, hogy nézzek széjjel a falumban, mit csinálnak az emberek, mit jelent számukra a világ, szóval, írjak novellát a »Nyugat«-nak.
Még ma közel húsz esztendő távlatából se írható le szavakban az a megváltás, amit nekem az a cikk s levél jelentett. Ha rágondolok, ma is szinte mámorba ringat az emlékezés, a szemem könnyel gyűlik tele, s csak leejtem két kezem nagy tehetetlenül. Egy cikkben s pár soros levélben ennyi emberség és jóság! Egy emberben, íróban, Móricz Zsigmondban ennyi felelősség a szörnyű felelőtlenség idején. Mert hiszen a nagyképűség, a zsarnokság, a hazugság uralta azidőben nemcsak az élőket, hanem a megholtakat is minden vonalon és minden vonatkozásban. Magam is, mások is, százan, ezren és millión a legreménytelenebb küzködésben, sötétségben,...
Tovább
Fülszöveg
Ezerkilencszázharminc utolsó napjaiban jelent meg első regényem, s alig egy hónapra rá, február elsején csudálatosan forró, szinte ujjongó cikket írt róla Móricz Zsigmond a »Nyugat«-ban. Ugyanakkor nekem, az írónak levelet küldött, hogy nézzek széjjel a falumban, mit csinálnak az emberek, mit jelent számukra a világ, szóval, írjak novellát a »Nyugat«-nak.
Még ma közel húsz esztendő távlatából se írható le szavakban az a megváltás, amit nekem az a cikk s levél jelentett. Ha rágondolok, ma is szinte mámorba ringat az emlékezés, a szemem könnyel gyűlik tele, s csak leejtem két kezem nagy tehetetlenül. Egy cikkben s pár soros levélben ennyi emberség és jóság! Egy emberben, íróban, Móricz Zsigmondban ennyi felelősség a szörnyű felelőtlenség idején. Mert hiszen a nagyképűség, a zsarnokság, a hazugság uralta azidőben nemcsak az élőket, hanem a megholtakat is minden vonalon és minden vonatkozásban. Magam is, mások is, százan, ezren és millión a legreménytelenebb küzködésben, sötétségben, elesettségben éltünk ebek harmincadján. Ügyvédek, bankok, papok, végrehajtók marakodtak rajtunk. A kézen fekvő megváltás az lett volna, ha ott hagyunk házat, földet és megyünk, amerre fővel esünk. De nem lehetett menni sehova. Csak sorsot cserélhettünk volna, de az meg egyforma volt. Én, személy 'szerint józan ember szemével nézve, egészen elképesztő okokból szinte máról holnapra még lejjebb süllyedtem a falu átlagánál. Olyan mélyre, hogy ennél még a legvadabbnak prédikált pokol is feljebb volt, nyilvánvalóan legalább pár arasznyival. Ami többek között azt is jelentette, hogy a falunak az az arca fordult felém, amellyel olyan irgalom nélkül szokta otthagyni azt, aki a munkában megszakadt.
Vissza