Századok 1999/1.

Előszó

III. (Nagy) Béla király 1196. április 23-án, 24 évi uralkodás után tért meg őseihez. Jelentőségében, kiterjedésében egyaránt megnövekedett országot hagyott örökül elsőszülött fiára. Imre harmadannyi ideig, nyolc esztendőn keresztül volt Magyarország királya, rövid országlása mégis bővelkedett eseményekben. A 12-13. század fordulója az Árpád-kor azon szakasza, amelyben enyhülni látszik a korábbi időkre jellemző forrásszegénység, így Imre királysága nem csupán a külhoni elbeszélő és diplomatikai kútfőkben, hanem az ekkortájt intenzív fejlődését élő magyar okleveles gyakorlat emlékeiben is viszonylag jól nyomon követhető. Az így kibontakozott változatos képen feltűnő, hogy a magyar krónikák mily kevés árnyalattal járultak hozzá, rövid soraik csak keretbe foglalták azt. Nem találkozik bennük az a szál sem, amely az 1196-tól 1204-ig tartó korszak történéseit egybefüggő láncra fűzi: Imre király és András herceg testvérviszálya. A meghasonlás indítékai közül a másodszülött fiú hatalomvágya vitathatatlanul a legerősebb, ám ennek gyökerei az atyai örökségbe nyúlnak vissza.
Béla két ízben házasodott, de mind a hét ismert gyermeke első feleségétől született. Ágnes (Anna), Chatillon Raynard kereszteslovag és Konstancia antiochiai fejedelemnő leánya, még 1170 folyamán Bizáncban ment nőül az ifjú magyar herceghez. Onnan tért haza Béla 1172-ben, hogy váratlanul és fiúutód nélkül elhalt bátyja örökébe lépjen, de III. István király (1162-72) elárvult koronája csak tíz hónapi küzdelem után, 1173 januárjában illethette fejét. Vissza