Rallye 2006

Előszó

Izgalmas idényünk volt, fordulatos záró futammal, ahogy kell, és ahogy az már lenni szokott az utóbbi időben. Bénik Balázs három év után visszahódította a bajnoki címet, a sírból feltámasztva az esélyeket. Most mégsem erről szeretnék írni, hanem valami egészen másról. A napokban ugyanis eszembe jutott, hogy a Rallye Évkönyv immár tíz éve mutatja be a ralibajnokság történéseit. Eltelt tíz év - ki gondolta volna, hogy ilyen gyorsan elrepül?! Emlékeznek még? Nekem olyan, mintha ma lett volna... Ifjabb Tóth János öt futamgyőzelemmel nyerte meg a bajnokságot, amelyben szerepelt még az Esztergom-rali (Atyám, hogy szerettem a Prímás-szigeti prológokat! Valahogy megvolt a feelingje annak, hogy a fákról is fürtökben lógtak az emberek.), aztán persze volt Salgó is, meg Kisbér, amikről a mostani szurkolók egy része már azt se tudja, mi fán terem. Az igaz, hogy nem voltak World Rally Cárok (Janika Celica GT Főúrral lett bajnok - ami nekem azóta is a „legversenyautóbb formájú" versenyautó), viszont voltak nagy egyéniségek, akik közül egyiket-másikat sajnos már nem láthatjuk a pályákon. Abban az évben (is) Ranga László volt a nagy vetélytárs. Hihetetlen, mennyire elszánt volt. Hitte, hogy visszaülhet a trónra, amelyről ő annak idején Ferjáncz Attilát taszította le (mellesleg a szövetség elnöke, az örökös bajnok is ott volt még a mezőnyben egy Renault Mégane-nal), őt meg aztán Janika. Sajnos, Ranga már nincs közöttünk. Pedig de szívesen vitatkoznék vele akár csapatfőnöki minőségében is, hogy most akkor Kiss Feri vagy ifjabb Tóth János a jobb pilóta. Mert ami akkor neki nem sikerült, azt később megvalósította pártfogoltja, Kiss Feri, aki két éven keresztül uralta a sportágat. De az is lehet, hogy ma már a fiáról beszélgetnénk, Ranga Lacikáról, vagy Petiről, merthogy a két aprócska legény mára autóversenyzővé nőtte ki magát, és most hallom, hogy talán Érdi Tibi fia is az első osztályba készül, úgyhogy a nagy elődök csemetéi megmérkőzhetnek egymással. Ez a beszélgetés már nem hozható össze Ranga Lacival (ő évek óta az égi versenypályákon rója a kilométereket), mint ahogy Kiss Feri se harcol már évek óta a bajnoki címért (nagy szívfájdalom ez nekem, mert fiatal még, és tutira vezetni sem felejtett el, de hát lehetőség híján, ugye...). Na de hol is tartottam? Ja ott, hogy jött Kiss Feri, utána három évig megint Janika, majd Bénik Balázs, Turi Tamás, újra Janika és újra Bénik. Jöttek a World Rally Cárok, felgyorsult a mezőny, felgyorsult a világ, és a „géppark" olyan fejlett, hogy ma már egy ütőképes WRC nélkül labdába se lehet rúgni a bajnoki címért folyó küzdelemben. Az élpilóták többsége külföldről bérli a kocsit, a klasszikus értelembe vett csapatok jóformán kihalóban vannak, de van valami, ami nem változott, és talán sohasem fog. Még most is szeretek a rajtnál ácsorogni, és a visszaszámoló sportbíró keze mellett bekukucskálni az autóba. A versenyzők szemében ugyanis egytől egyig ott a csillogás (és most mindegy, hogy WRC-, vagy Trabant-pilótáról beszélünk), a rajongás a sportág iránt, a száguldás iránti vágy, ami nemcsak a szurkolókat ragadja magával, hanem bárkit, aki odatéved. Ettől varázslatos a rali. És ezért nem kell dönteni, hogy tíz évvel ezelőtt volt jobb, most, vagy tíz év múlva lesz. Mert az érzés folyamatosan fogva tart. Vissza