Előszó
Minden múzeum a folytonosságot hirdeti, és arra int, hogy a múltra alapként támaszkodva, arra alapozva kell a jelenben építve jövőt alkotni. Talán ezt sugallja jelen évkönyvünk néhány sora, megemlékezése is. Még áthallatszanak az előző évkönyvből a Kovács Gergelyné ügyvezető és múzeumigazgatót búcsúztató, a két évtizedes eredményes munkásságát méltató, megköszönő szavak. Még frissen él emlékezetünkben, mit is mondott tevékenységéről, a szakmai nagycsaládról, amikor visszaemlékezett hosszú munkáséveire. Látunk képeket a búcsúzásról, de itt vannak az általa is fontosnak tartott és azokért sokat tett folyamatosság jelei is. Az alapítvány működtetésére vonatkozó koncepcionális célkitűzéseinek ismertetésével ugyanis már Egervári László, az új ügyvezető igazgató mutatkozik be. Jó dolog egy tevékenysége kezdetén álló vezetőtől jövőbe mutató terveket olvasni. Jó tudni, hogy épít az eddigi eredményekre, de mivel minden mindig változik, korszerűsödik, nincs olyan, amin ne lehetne és kellene változtatni. Ezért a felülvizsgálat, a takarékosság, a külső források keresése, új módszerek alkalmazása újabb eredményekre vezethet. Bevallom, hogy az évkönyv szerkesztett kéziratát olvasva, mindig gondom, hogy mit emeljek ki, mit ajánljak elolvasásra, hiszen más-más szempontból ugyan, de minden írást érdekesnek és fontosnak tartok. A nem idevalókat - gondolom - előttem már kiválogatták, mindent kiemelendő pedig ott van a tartalomjegyzék. Olvasóink a könyv szerkesztését, illetve szerkezetét ismerik már. Tudják, hogy rendszeresen szerepel benne az aktuális év gazdasági, igazgatási, tudományos tevékenységének beszámolója, a megtörtént kiállítások és rendezvények ismertetése. Szívesen olvasom magam is, hogy mi minden történt az elmúlt évben. A következő évek munkatervei arról tájékoztatnak, mit terveznek a múzeumok, mit törekszenek megvalósítani. Tudom, milyen nehéz esetenként a vágyakat a lehetőségekhez igazítani, de fontos a célkitűzés. A História domusok röviden, naplószerűen szintén a tevékenységeket ismertetik. Ezek is érdekesek, emellett dokumentálják, hogy ki hol, milyen szerepben vett részt, mit csinált, illetve mi történt a múzeumokban, ki látogatott el hozzánk, milyen előadások, kiállítások, rendezvények voltak. Nyelvezete az előbbi beszámolóknál oldottabb, ha lehet így fogalmazni, családiasabb, olyan, mint amikor otthon mesélünk egymásnak. Az aktuális évfordulók kapcsán az időszerű események tudományos igényű ismertetése következik. Ilyen eseményből rendszerint évente több is van. így van ez most is. Krizsákné Farkas Piroska visszaemlékezésében a 125 éves magyar távbeszélő születéséről olvashatunk ma, amikor az országban működő készülékek száma meghaladja a lakosság számát. Ki gondol ma arra, hogyan változtatta meg életünket a távbeszélő? Ki emlékezik már, hogy még húsz évvel ezelőtt is mennyi időt, hány évet kellett a vezetékes távbeszélőre várakozni? Ki emlékszik az örökölhető távbeszélő-kérelem vitájára? A mai húszévesek, akik mobiljukon éppen interneteznek, vagy szöveges üzenetet küldenek, nem is tudják, hogy miről beszélek. Ma távoli bolygókról kapunk képekké összeálló jeleket, 100 évvel ezelőtt pedig még csak itt a földön folytak kísérletek, amint arról a hazai rádiózás születésének 100. évfordulója kapcsán írottakból értesülünk.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal