Előszó
Redl ezredesről szóló filmünk nem történelmi dokumentumok alapján készül, hanem a történelem által inspirált fantázia terméke. Nem Redl ezredes bizonyítható története, csupán egy lehetséges, ma már valószínűnek tartható változata a történetnek, pontosabban egy változata a Redl ezredesnek - Redlhez hasonló sorsú férfiak - sokféleképpen nyilvánosságra hozott történetének.
Alfred Redl az uralkodó osztályról mérhetetlen távolságban született kisfiú. Tehetsége segítségével bekerül az Osztrák Magyar Monarchia katonaiskolájába, majd fiatal tisztként a hála, a hűség, a szorgalom és a becsvágy egyre magasabbra repíti. De az általa kötelezőnek érzett mindennapos árulások - családja, osztálya, barátai, jótevői s önmaga, tehát ösztönei és vágyai sorozatos elárulása - az azonosság-zavar mélységébe rántják.
Itt is - mint minden történetben - a biztonságérzetért való harc egy változatáról van szó. Alfred Redl úgy érzi megszerezhetőnek a biztonság általa vágyott formáját, ha mássá válik, mint ami, eltünteti önmagát, s mindent, ami arra emlékezteti. Nem csaló ő, nem hazudni akar, hanem valóban más lenni. Önmagát, fajtáját kevésnek, sőt, lenézendőnek tartja, szégyelli. A körülötte uralkodó világ mást szeret, mást értékel, mást részesít előnyben. Ezért olyan ember ő, akit egyetlen vágy hajt, - más akar lenni, nem önmagával azonos, megfelelni minden szempontból a legmagasabb elvárások szerint, s örök hűségben az iránt, aki ezt lehetővé teszi.
Az út, amely a mindennapi árulásokon át vezet felfelé, kialakít egy önmaga által bezárt embert. Élete állandó készenlét a védekezésre, leleplezésre, páncélja az egyenruha, maszkja a katonai magatartás - formák védelme mögé rejti mindazt, amit maga is el akar felejteni. De másrészről állandó támadásban bizonyítani akar - önmagának is. Produkálni, hogy látható legyen, most hová tartozik, már kikkel azonos. Ezt ő maga is érezni akarja. így sokszor erőszakos, túlzó - minden lépése bizonygatás. Nincs egy természetesen szabad mozdulata sem, mert ezt nem engedi meg magának - hiszen neki nem tetszenek a saját természetes mozdulatai, szégyelli őket, ő másként akar mozdulni, más képet akar magáról láttatni, sőt látni.
Szeretné ő is, ha valóban tartozna valahová, csak nem oda, ahová születetten tartozik, mert azt maga is lenézi, megveti. Szeressék, de ne ott, és ne azok, akik szeretik, hanem mások, akiktől ő szeretné az elfogadást. Mindent ezért tesz, ezért árul el mindenkit. S így maszkja, a magára kényszerített és sokáig olyan büszkén viselt egyenruha-páncélja csak egy-egy pillanatra engedi meg, hogy mögé lássunk, hogy meglássuk bizonytalansága, félelmei és szorongásai mélységes kútjában esendőségét, sajnálatra méltó, védelemre szoruló rémületét. Redl ezredes önmaga ellen harcol, s végül önmagát teríti le.
Vissza