A magyar parasztság története

Előszó

A „parasztság" és a „jobbágyság" a magyar történetben általában azonos fogalmat fejez ki. Ha a történeti magyar parasztnépről szólunk, arra a hatalmas nagy társadalmi osztályra gondolunk, melyet leggyakrabban a jobbágyság neve alatt szoktak említeni. Azokat, akik e társadalmi osztályba tartoztak, egyformán nevezték a múltban is parasztnak vagy jobbágynak. A magyar közbeszédben nevezték őket „pórnép"-nek, „szegény nép"-nek, „falusi nép"-nek, újabban „földműves nép"-nek is. Latin nyelvű törvényeinkben és egyéb írásos emlékeinkben a latinosított „jobagio" mellett leginkább a „rusticus" és „colonus" nevekkel találkozunk, de latinul „villanus"-nak s a földesúri viszonylatban „subditus"-nak, „alattvaló"-nak is írták a jobbágyot. A „misera plebs contribuens", a „szegény adózó nép" pedig valósággal szállóige volt a jobbágyság korának utolsó századaiban. Hogy a jobbágy megnevezése mennyire határozatlan volt, mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy a törvénykönyvíró Werbőczi István a Hármaskönyvben ugyanazokban a fejezetekben hol villanus, hol jobagio, hol rusticus, hol pedig colonus neve alatt szólt róluk.
Amennyire nem kétséges, hogy e különböző elnevezések alatt egyformán a parasztság nagy társadalmi közössége értendő, annyira bizonytalan maga a parasztság fogalmának tartalma s annyira ingadozó társadalmi jelentésének és elválasztó társadalmi határainak körülírása. Vissza