Ime, a magvető kiméne vetni I-II.

Előszó

A szántóföld, hova a „magvető kiméne vetni" nem a pacsirtadalos magyar róna, ahol kék ég borul a határra, tiszta a levegő s hajnaltól napszálltig tűz a nap a vetésre.
A szántóföld felett repülőgép búg, levegőjébe korom száll, kék egéből csak tenyérnyi látszik s napfényt is csak ablaküvegen át kap.
Tizenötezer magyar községből idehordott egy-egy marék rög ez - magyar - de futóhomok, míg a Krisztus eklézsiája meg nem köti.
A fővárosivá lett magyar ember, akár egyszerű, akár intelligens, úgy menthető meg önmaga és a jövendő számára, ha az eklézsia élő és szerves tagjává tudja felvenni - igazságaival. Ez minden itt közre adott beszédnek a hitvallása és szive dobbanása. Elég nagy dobbanás ahhoz, hogy a betűkön keresztül is meghallassék.
A hátam mögött levő évtized ilyenfajta eklézsia-szervező munkában telt el itt a fővárosban, a Lórántfy Zsuzsánna Egyesületben, a tisztviselő telepi és a fasori eklézsiákban.
A pápai kollégium udvaráról vett fel Annak keze, aki sorsomat intézi s tett le itt akkor, mikor a magyar áldozati vér már elapadt a frontokon, s a forradalmak előszele végigsüvített Pest utcáin. Szószéken kellett állani, mikor minden veszni látszott, mikor majd mindenki eszét, vagy hitét vesztette, mikor ájultan terült el a nemzeti lélek. Nyíltan kellett beszélni, mikor a legbátrabbak is szívesen hallgattak s a legbölcsebbek is tanácstalanul álltak. Aztán jött a nagy ébredés s a nagy ébredésben református népünk tétova iránykeresése, a nagy kísértések, a nagy csalogatások s a nagy vádak korszaka, míg rátaláltunk önmagunkra s a küldetésre, melyet református egyházunknak ebben a nemzedékben el kell végeznie.
Ez az előadás és beszédgyűjtemény összefoglaló képét adja egy tusakodó lelkipásztori élet belső fejlődésének is, amelyben sokszor nagyon fájt, amit mondani kellett, de mondani kellett, hogy az újból szólásra a jogot és a bátorságot megszerezhessük. Ezt a fejlődést két beszéd határolja: „Nekem sok népem van ebben a városban" és „Az egyház szociális feladatai". Az egyik a nyitója - a másik a bezárója egy korszaknak s egyben egy új magvetésre indító belső parancs is. Vissza