Fejezetek a 400. tanévét ünneplő Kecskeméti Református Gimnázium történetéből

Fülszöveg

Köszöntő
Köszöntőt írni mindig nehéz, de most iskolánk történetének 442. éve, és ebből a 400. egyházi tanéve, - külön-külön és együtt is - roskasztó számú évfordulók. Mennyi minden történt 1564 óta. Szép békés esztendők, és véres háborús évek. Mennyi gond és mennyi öröm. Mennyi eredmény és mennyi kudarc. Próbák, ellenszelek, üldöztetések, menekülés és visszatérés. Győzelmek és árulások, békés építő esztendők és véres, hősies küzdelmű szabadságharcok. Majd elvett 42 év, mert az Anyaszentegyház nem lehetett immár sem iskolafenntartó, sem kultúra-teremtő és hordozó, hanem ideológiai ellenség.
Ebben a 442/400 esztendőben egy végeláthatatlan sereg jön elfogyhatat-lanul. Bejön az iskolaudvarra, majd kiballag a nagykapun. Eközben hosz-szú évek telnek el, legalább nyolc esztendő. Diákok elfogyhatatlan sora ez. Jönnek szegényes ruhában, de magabízó szent daccal, hogy tudni és győzni akarnak, és jönnek puha ruhás elkényeztetett nemzedékek, enerváltan és az önmagában is értelmetlen... Tovább

Fülszöveg

Köszöntő
Köszöntőt írni mindig nehéz, de most iskolánk történetének 442. éve, és ebből a 400. egyházi tanéve, - külön-külön és együtt is - roskasztó számú évfordulók. Mennyi minden történt 1564 óta. Szép békés esztendők, és véres háborús évek. Mennyi gond és mennyi öröm. Mennyi eredmény és mennyi kudarc. Próbák, ellenszelek, üldöztetések, menekülés és visszatérés. Győzelmek és árulások, békés építő esztendők és véres, hősies küzdelmű szabadságharcok. Majd elvett 42 év, mert az Anyaszentegyház nem lehetett immár sem iskolafenntartó, sem kultúra-teremtő és hordozó, hanem ideológiai ellenség.
Ebben a 442/400 esztendőben egy végeláthatatlan sereg jön elfogyhatat-lanul. Bejön az iskolaudvarra, majd kiballag a nagykapun. Eközben hosz-szú évek telnek el, legalább nyolc esztendő. Diákok elfogyhatatlan sora ez. Jönnek szegényes ruhában, de magabízó szent daccal, hogy tudni és győzni akarnak, és jönnek puha ruhás elkényeztetett nemzedékek, enerváltan és az önmagában is értelmetlen kérdéssel: „bármit tenni is miért?" Ám ez utóbbiakat is sodorják a lelkes akarók, és lassan az ő szívük is áttüzesedik, és éneklik: Isten veletek cimborák - hogy ők is kiballaghassanak a nagykapun.
E hatalmas, több évszázados diák-folyam mellett, - előttük és mögöttük is - tanítók, tanárok, professzorok és nevelők. Szülők és gyermekek, segítők és a nagy célért, az iskoláért mindig áldozatot hozók sora. Mindez úgy, hogy közben az anyaszentegyház iskolájában megszentelődnek, emberségre nevelődnek, tisztességet tanulnak, és az erkölcs erős kötelei kötik össze őket egymáshoz, ifjakat, családokat, nemzedékeket az egyház nagy és egyedüli csodájában. Mert mindez Istené, az Úré. Övé a föld és annak teljessége. Övé az ember, akinek drága áron szerzett és kínál üdvösséget, s övé az iskola is, mindenestől. Az iskola, melynek ereje és világossága, tisztasága és erkölcse az Úrtól van, hogy nemzedékeken át hirdesse diadalmas hitvallásként címere jelmondatát: Crescit sub pondere palma - Teher alatt nő a pálma!
Eközben mindig volt az iskola népének egy nagy felismerése: Isten gondoskodó szeretete és kegyelme őrzi és hordozza. Az idő múlt, századok teltek, iskolaépületek épültek és romlottak el, és újak épültek, s közben megváltozott az ember, más lett a világ és az iskola viszonya, de az Egyház Ura, aki az iskola legfőbb Gondviselője, nem változott, mert tegnap és ma és mindörökké ugyanaz a Jézus Krisztusban.
A ragyogó szemű kisdiákok közben jöttek, és a nagyok elmentek az Alma Materért való csöndes hálaadással, hogy annak útravalójával betöltsék hivatásukat és megfussák pályájukat, hogy hirdessék e világban Isten iskolát adó kegyelmének mérhetetlen gazdagságát, s majd ők legyenek a tanítók, tanárok, professzorok és nevelők, lelkipásztorok és jurátusok, mérnökök és Vissza