Mai magyar regények

Előszó

A jelen dolgozat nem léphet fel sem az irodalomtörténeti, sem a kritikai teljesség igényével. Célja csupán az, hogy a legutóbbi évek néhány regényének rövid jellemzésével rámutasson néhány olyan vonásra, amely a mai magyar próza reális képének felvázolását segítheti. Manapság az irodalmi sajtóban gyakran szó esik az új magyar próza "unalmasságáról", "befelé fordulásáról", "elszürküléséről", "visszaeséséről". De amikor ilyesmiről beszélünk, akkor korántsem a műfaji- vagy stíluskísérletek változatait keveselljük, s nem is a lét- és világértelmező filozófiai gondolatok regénybe szublimálásának próbáit hiányoljuk,- hanem a társadalmi üggyé fokozódó könyvélményekre várunk. Az ilyen élmény létrejöttének legbiztosabb lehetősége az "igaz magyar történelem", /kölcsönözve ezt a kifejezést Szabolcsi Miklós: "Indulatos jegyzetek a mai magyar prózáról" c. vitacikkéből - Új írás, 1969/2./ amelynek regénybeli mása aktivizálhatja legjobban az olvasót. Lehet-e bármi érdekesebb és közérdekűbb annál, mintha a regény a mi személyes életünkről mond ítéletet, ha felkínálja: vessük össze saját, megélt élményeinket és vallott eszméinket a közülünk való regényhősök sorsával, gondolkodásával?! Az is nyilvánvaló, hogy az ilyen jellegű művek hiányát más, megelőző időszakok ilyen jellegű műveihez képest érzékeli a kortárs közönség és kritika. Közvetlen és sokat emlegetett olvasói emlékünk a magyar regénynek éppen tíz éve, a hatvanas évek első harmadában tornyosult "új hulláma". Vissza