Szabin testvér

Előszó

Sokan keresik a földi nagyságot és azt hiszik az a nagy ember, aki világmegmozgató nagy dolgokat művel, akinek nevét beírják a történelembe, akinek híre, neve bejárja a világot. Azért többnyire az emberek erre a nagyságra törekednek és eközben elszalasztják az igazi nagyságot. Az igazi nagyság az, ha az ember nem másokat, hanem önmagát tudja meggyőzni, ha nem a saját dicsőségét hajszolja, hanem Isten dicsőségét mozdítja elő. Az ember élete célja ugyanis az, hogy itt ezen a földön Istennek szolgáljon, annak akaratát töltse be és így örök üdvét munkálja. Minden más mellékes és fölösleges, sőt legtöbbször ártalmas. A világ hiúságai és élvezetei elvonják az embert élete igazi céljától és a kárhozatba viszik, pedig mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, lelkének pedig kárát vallja. Ezt maga az Üdvözítő mondja. Elhibázott élet az, amikor az ember a föld nagyságát tűzi ki magának életcélul, azt az életcélt pedig, melyet Isten tűzött ki neki, figyelmen kívül hagyja. Ez lehet munkás élet, de nem az Isten és önmagunk érdekében, mert nem szolgálja az igazi célt. Azért az igazi nagyságot nem a földi dolgok között kell keresni, hanem éppen azok között, akiket a világ lekicsinyel és akiknek az életét dőreségnek és ostobaságnak tartja. Egy ilyen élet az, melyet e könyvecske feltár, az egyszerű ferencrendi laikus testvér, a jámbor Szabin testvér élete, amelyben semmi olyat nem találunk, melyet a világ értelmében nagynak nevezhetnénk, de Isten szerint nagy volt, mert betöltötte azt a célt, amiért az életet kapta és hősiesen küzdött meg a világgal és annak csábjaival. Vissza