Szabadulás a lángsírból

Fülszöveg

Magyarországon élek, s az életem sora úgy alakult, hogy hosszú-hosszú ideig képviseltem - szívemből és hivatalból - hazámat és a magyar népet.
Talán joggal állítom, hogy a magyarság problémáit ismertem és ismerem, képviselői - határon innen és túl - jó barátaim. Magától értetődik tehát, hogy e jó barátaim névsorában ott van Csáky Pál is, aki a magyar politikának, a magyar nép érdekének fontos képviselője Szlovákiában. Munkásságát jól ismerem: a politikusét is, az esszéíróét is.
A szépíró Csákyt azonban most ismertem meg, és tegyem hozzá, szerettem meg egy pillanat alatt az első mondatai olvasása után. Tudom, hogy szépirodalmi működését 1984-ben kezdte, ám utána áttért a publicisztika műfajára, de ez a könyv, amit a Kedves Olvasó most a kezében tart, vérbeli szépirodalom. Olyan szépirodalom, amely „ hősének ", az embernek teljes problémakörével foglalkozik.
Göncz Árpád

Ipoly menti gyerekek lévén, fiatalkorunk kedvenc szórakozása volt kavicsokat dobálni a folyó vizébe.... Tovább

Fülszöveg

Magyarországon élek, s az életem sora úgy alakult, hogy hosszú-hosszú ideig képviseltem - szívemből és hivatalból - hazámat és a magyar népet.
Talán joggal állítom, hogy a magyarság problémáit ismertem és ismerem, képviselői - határon innen és túl - jó barátaim. Magától értetődik tehát, hogy e jó barátaim névsorában ott van Csáky Pál is, aki a magyar politikának, a magyar nép érdekének fontos képviselője Szlovákiában. Munkásságát jól ismerem: a politikusét is, az esszéíróét is.
A szépíró Csákyt azonban most ismertem meg, és tegyem hozzá, szerettem meg egy pillanat alatt az első mondatai olvasása után. Tudom, hogy szépirodalmi működését 1984-ben kezdte, ám utána áttért a publicisztika műfajára, de ez a könyv, amit a Kedves Olvasó most a kezében tart, vérbeli szépirodalom. Olyan szépirodalom, amely „ hősének ", az embernek teljes problémakörével foglalkozik.
Göncz Árpád

Ipoly menti gyerekek lévén, fiatalkorunk kedvenc szórakozása volt kavicsokat dobálni a folyó vizébe. Izgalommal vagy azt vizsgáltuk, hányszor tud elrugaszkodni a víz felszínétől a lapos kődarab, vagy azt, melyikünk tudja messzebb hajítani a nagyjából azonos súlyú kavicsdarabok egyikét-másikát. Emlékszem a nyári délutánokra, milyen fenséggel tükrözte vissza a lassan hömpölygő víz felszíne a falu szomorúfüzekből, topolyafákból övezett képét. Emlékszem arra is, hogyan törte meg egy-egy jelentősebb kődarab ezt a nyugalmat sugárzó faluképmást. A csobbanás helyét körülölelő körkörös hullámok szinte tovaringatták a megbomló valóság-mást, játékukkal torzítva, szépítve is rajta, megtörvén a fényt, ezüstös csillogást vagy szemérmes árnyékot kölcsönözve egy-egy valóságtöredéknek.
Ez a régi érzés éled fel bennem, amikor újraolvasom a múlt évszázad nyolcvanas és kilencvenes éveiben írt munkáimat. Nemcsak a korról, hanem a huszadik század viszonyai közt bukdácsoló, a kelet-közép-európai régió árnyai közt helyét kereső emberről is tanúbizonyságot adnak. Torzulásokkal, törésekkel, félelmekkel és reményekkel egyetemben - mindennel, ami a kor és a térség által gerjesztett érzelem- és értelemhullámokon visszatükröződött.
Tökéletlenségei, hibái lehetnek, de talán ezekkel együtt is örömet tudnak szerezni a 21. század olvasójának.
Csáky Pál Vissza