Előszó
Részlet a Szabad mezőn c. műből:
"A MEZŐSÉGRE leszállt az este. Bár a nap már régen lenyugodott, messze nyugaton, a látóhatár girbegörbe vonala fölött, még széles, sárgászöld sáv világította meg...
Tovább
Előszó
Részlet a Szabad mezőn c. műből:
"A MEZŐSÉGRE leszállt az este. Bár a nap már régen lenyugodott, messze nyugaton, a látóhatár girbegörbe vonala fölött, még széles, sárgászöld sáv világította meg az eget. Keleten azonban már beköszöntött az éj. A messzeségben szénaboglyák, sudár jegenyék, dombok sötétlettek, a simára kaszált rétek pedig csaknem olyan feketének és hűvösnek tűntek, mint a víztükör. Az alkony könnyű fényében csak a gyümölcsfák sötét árnyékával övezett pásztortanya homlokfala világított - oly frissen és tisztán, mint egy darab sajt.
A tanya lépcsőjén egy idősebb ember ült görnyedten, térdeire fektetett kézzel, fakó, csíkos ingben és gumikötényben. A nap fáradsága már eltűnt az arcáról, éppen pihenőjét élvezte és nem ügyelt sem a tájra, sem az alkonyra. Mégis, mintha mindebből valami visszatükröződött volna az arcán, mely épp oly nyugodt, távoli és sötét volt. A völgy csendes, mély nyugalma nem ért el hozzá, de mintha benne magában rejlett volna ebből valami, akárcsak ruhájában a könnyű,' savanyú sajtszag, amelyet ő maga nem is érzett.
Az öregember mintegy hatvanéves lehetett, arca borostás, rövid haja őszbecsavaradott, s arca ráncaiban valami mély keserűség rejtőzött. Noha már régóta pihent, foltos inge még mindig nyirkos volt az izzadságtól és a tejtől. Voltaképp már augusztus közepe volt, a falusiak sem hoztak már néhány napja tejet a tanyára, de azért még akadt éppen elég munka a feldolgozással. Két segédje elment a vaszilisai búcsúra és egész nap nélkülük dolgozott. Ez nemigen bántotta, jobb szeretett egymaga dolgozni, mint órákig elhallgatni az asszonyhistóriákat mesélgető fiatalok gondtalan fecsegését és vidám nevetését. Ha erre gondolt, összeráncolta a homlokát. Szörnyen megnehezültek az idők - vájjon búcsújárásra és mulatozásra való alkalom ez?
Ebben a pillanatban mintha a messze dombról csézazörgést hallott volna, aztán a zörej hirtelen megszűnt. Egy darabig feszülten hallgatózott. Semmi! Színét se látta sem embernek, sem kocsinak; a völgy rezzenés nélkül, kihaltan és csöndesen pihent az alkonyban."
Vissza