Szabad hazában

Előszó

Széttárult az ebédlőterem szárnyas ajtaja. Először is Bánffy Györgyre villant a gyertyák és csészékben lobogó mécsesek fénye. Megsziporkáztatta mellén a csillagalakú érdemrendet. Kezét összecsapva rohant Erdély kormányzójához egy kisfiú:
- Excellenciás bácsi! Csak magának van ilyen, vagy más becsületes ember is kaphat ilyen szépet?
Az öregúr lehajolt a kipirult arcú gyermekhez. Megcsippentette a kis Miklós arcát
- Néked is lehet ilyen, kisfiam, idővel, ha jól tanulsz!
Jósikáné egy pillanatra az ajtóhoz támaszkodott s ezzel megakasztotta a nyomukban lépkedők mozgását. Félrehajtotta fejét, mintha hallaná a kedveskedő szavakat. Valójában azonban nem jutott el hozzá külső, zaj, mert újra hangzavar zúgott halántéka mögött. Rizsporral meghintett fekete haja is húzta s ma még a magasra tornyozott csigák felett ülő, cseppnyi magyar főkötőt is elviselhetetlen tehernek érezte.
A kormányzó megindult s az asszony feleszmélt. Most meglátta gyermekét. Hirtelen végigfutott rajba aggódó tekintete. Szíve büszkén dobbant. Miklós izmos kis testén megfeszült az ezüstpaszományos, vadalmaszínű nadrág. Zöld mellénykéje felett kackiásan kerekedett a rózsaszínbrokát mente. Hetykén jobbra csapott csákóban állt a teremben. Homlokán szikrázott a kócsagtollat szorító, rubintos forgó.
Eleonóra levette a gyermek fejéről a csákócskát. Leheletszerűen simította végig ajkával fia kék erekkel átszőtt halántékát. Vissza