Szeged II.

Előszó

Részlet a könyvből:
Szeged utolsó 10 évének keresztmetszete
Szeged utolsó tíz esztendeje olyan átalakulást jelent a város életében, amilyen nem sok következik, legalább is egyelőre. Különös szegény állapotban van az egész ország és szegénységben mi is, az alföld úgynevezett metropolisa, amely hatalmas nekikészülődések és lendületek elcsökevényesedése után kénytelen megelégedni a határváros kétes címével.
Hogy ennek az utolsó tíz esztendőnek a történetét elmondhassuk, a föld kérdésével kell kezdenünk, hiszen Szegedet hetvenezer holdnyi földbirtoka táplálja, nevelte és fejlesztette minden időben s az ugyanekkora területü magántulajdon szinte arra látszott szükségesnek, hogy a polgárság gazdasággal foglalkozó egyik része a maga jobb módjával könynyítsen a város ezer kötelezettségű terhein.
A régi állapot az volt, hogy a város körül circa ötven holdas bérletek alakultak ki. Csak a nagy pusztaságok szélein, a vékony utak mellett elhúzódó szallag-földeket, (amelyek az idegen törvényhatóságok területeitől választanak el bennünket), »fogták ki« tíz holdas bérletekben.
A háború utáni szociálpolitikai elgondolás és a földosztási láz a tíz holdas bérletekre tért át, ami azt hozta magával, hogy az ötven holdas bérlő-család, amely ekkora területre ruházkodott be, a saját régi bérletét szintén tíz holdas parcellákban volt kénytelen kivenni. Forma szerint ugyan egy-tagban maradt a bérlet, de négy-öt különböző néven tartották azt nyilván.
A tíz holdas rendszer következménye volt aztán, hogy miután a homokon ekkora területen nem lehet eredményesen gazdálkodni, vagy pláne egzisztenciát teremteni, a tíz holdas új bérlők gazdaságilag lehetetlenné váltak s a gazdasági konjunktura megszűntével ma is a város terhét jelentik. Ez az egyik oka annak a bérlő-nyomorúságnak, amelyről az utóbbi esztendőkben annyi szó esett a közéletben és a sajtóban. Tíz hold homoki bérlet az itt szokásos rozs-termelési-üzem mellett sem elég munkaalkalmat nem ad négy-öt tagú családnak, sem a megélhetésüket nem biztosítja. Vissza