Az elmaradt alkotmányozás

Előszó

Oroszország a XVII. század végén még Európa perifériájának számított. I. Péter uralkodása előtt nem akadt egyetlen olyan európai állam sem, amely komolyan mérlegelte volna annak lehetőségét, hogy Moszkóviával szövetséget kössön. A cárok országa ugyan itt volt Európában, ám a szomszédain kívül alig vettek róla tudomást. Vagy, ha mégis, akkor Oroszországban leginkább csak az elrettentő példát látták. Még Jean Bodin is, aki a XVI. század végén kiadott, államról értekező könyvében a moszkvai fejedelmet - a török szultán mellett - Európa egyetlen olyan uralkodójának tartotta, aki országában nemcsak az ott élő embereknek, hanem javaiknak is kizárólagos ura, és „akinek az alattvalóit holopnak, azaz rabszolgának hívják". Vagyis a moszkvai fejedelem hatalma még Bodin szerint is más természetű volt, mint az Európa többi részén „a királyi vagy törvényes monarchiában" megszokott. Az utóbbiban ugyanis „az alattvalók engedelmeskednek az egyeduralkodó törvényeinek, az pedig a természeti törvényeknek, meghagyva az alattvalóknak természetes szabadságukat és tulajdonjogukat".
Moszkóviában valóban nem ez volt a helyzet. Itt hosszú időn át nem vált el egymástól a tulajdon (domínium) és a hatalom (impérium) fogalma. Az uralkodó nemcsak úgy tekintett alattvalóira, mint akik felett hatalmat gyakorol, de egyben úgy is, mint akik a tulajdonában vannak. Európa keleti peremén ugyanis a nyugati feudalizmus két szubsztantív eleme - a feltételes földbirtoklás és a vazallitás intézménye - vagy hiányzott, vagy egyes elemei akkor és olyan körülmények között jöttek létre, amikor a kontinens nyugati részén már egészen más folyamatok zajlottak. Vissza