Forró csoki kontra fekete kávé

Előszó

Részlet a könyvből:

- Most meg mi a fene bajod van? - kérdeztem kissé dühösen, miután sikerült lemásznom a folyosó faláról, ahova az imént felkenődtem.
- Még ő kérdi! Ezt nem hiszem el! S tényleg úgy tűnt, hogy nem hisz a saját fülének, mert sorra kérdezte a körülötte állókat. Ottilia és sleppje biztosították hallásának jó voltáról. Mire újra rám támadt.
Nem figyeltem rá. Nem tudott újat mondani. Mindig ugyanazok a szófordulatok, unalomig ismert frázisok. Hogy csak néhány ilyet említsek, a kedvenceimet: mikor másztál le a fáról neander-völgyi? vagy a szamarak és a libák egy másik bolygón élnek, húzz oda, mint a vadliba. Bár már senki sem állt meg bámészkodni, mint régen, azért engem mégis zavart, egy csöppnyit, ez a naponta ismétlődő egyoldalú eszmecsere.
Miért nem húztam el a csíkot, ahogy tanácsolta? Nem akartam megadni neki azt az örömöt, hogy jót nevethet rajtam. Ugyanakkor nem is szóltam be neki, mert mégis csak a legjobb barátnőm volt, egészen szeptemberig.
A sikítása zökkentett vissza a valóságba.
- Látjátok mit csinált? Elszakította a szoknyám! A Gucci szoknyám!
Teljesen kiakadt. Annyira belelovalta magát a színészkedésbe, annyira élte szerepét, hogy pár pillanat múlva krokodilkönnyek potyogtak szeméből. Természetesen mindenki a szakadást kereste, de senki sem találta. Ennek ellenére Kurt és még egy izomkolosszus fenyegetően elindult felém. Vissza