Előszó
Részlet a könyvből:
A vizözön
A Mohácsi-sziget mentén gyengéden ringatott egy vén csónakot a széles, szürke, hömpölygő Duna.
A csónakban két paraszt ült. Egy suhanc, meg egy öreg. Mind a...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
A vizözön
A Mohácsi-sziget mentén gyengéden ringatott egy vén csónakot a széles, szürke, hömpölygő Duna.
A csónakban két paraszt ült. Egy suhanc, meg egy öreg. Mind a kettő pipázott és leste a hálót.
- Sovány fogás esik máma, - dörmögött az egyik, - két nyavalyás ponty, egy marék cigányhal, harcsa bezzeg egyse.
- Megverte az Isten ezt az egész hitvány, bitang világot, - káromkodott a másik és kiverte markába a pipát.
Estefelé volt. Ősszel. A nap vérvörösen sülyedt a látóhatár alá. Vele szemben a felhők még sugárözönben égtek. Gigantikus profilok, messze ragyogó tejfehér havasok, apokaliptikus szörnyetegek alakját bontogatták ki magukból. Egyik felhő hosszú árnyékot borított a másikra. Mint roppant kulisszák, úgy sorakoztak egymás mögé a világoszöld égboltozaton.
- Holnap eső lesz.
- Még ma éjjel szakad. Nem mozdul a levegő.
- Elég is volt mára. Evezz a part felé.
A csónak súlyosan szelte a habokat.
- Föllebb! - vezényelte az öregebbik. - Itt még a cáré ez a part. Ott gyün a püspöké.
És egy nagy, vén fűzfára mutatott.
- Kié ez a part? - kérdezte a legény.
- A muszka cáré, öcsém.
A part sekély, homokos szélén megakadt a csónak. A fiatal paraszt csáklyával igazgatta tovább s közben kíváncsian kérdezősködött.
Vissza