Sünimanó

Előszó

Részlet: SZEPTEMBER
Szeptemberben két kislány is csupa sár lesz, de egyiket sem szidják le nagyon
Vöröskő-csúcsról a Toldi-kapu felé kanyargó titkos manóösvényen egy kislány hasalt. Manólányka, persze. Egy embergyerek észre sem vette volna az ösvényt, hiszen az benn kanyargott a legmélyebb, legsötétebb erdőben, ahol az aljnövényzet olyan kusza, hogy a nagyra nőtt lények számára áthatolhatatlannak tűnik. A manók viszont könnyedén átbújnak a lehajló bokrok között, átugranak a kidőlt fákon. Akár akkorán is, amekkorán egy megtermett, sült krumplin nőtt ember csak üggyel-bajjal tud átevickélni.
A manólányka egyik kezében egy piros sapka volt, igazi csúcsos, tulipiros manósapó. Nem messze tőle, egy bokor alatt egy uzsonnatáska. A lányka fekete, tüskös-bozontos haja égnek meredt, arca csupa maszat volt a könnytől meg a portól. Az arasznyi gyerek szipogott, hüppögött, erőt gyűjtött ahhoz, hogy feltápászkodjon. Végül is, gondolta, nem hasalhat itt estig az ösvény közepén. Még akkor se, ha az utóbbi negyedórában annyi, de annyi szörnyűség történt vele, amennyi még egy százéves, meglett manónak is elég lenne, hát még egy ilyen csöppségnek, aki csupán nyolc nyarat élt.
Pedig milyen jól indult ez a nap! Reggel apja meg anyja megígérték, hogy délután, ha vége a sulinak, bátyjával együtt elviszik őt is Gara- Vissza

Fülszöveg

Lassan minden buckán ült vagy állt valaki az aprónépből. Egyikmásik ismerős is volt a manólánykának. Itt volt harmadik szomszédjuk, az öreg Cserszömörce bátyó: az arca olyan ráncos volt, mint egy összetöpörödött alma, fehér szakálla az övébe tűrve. Amott, hátrébb Kabóca dédikéje, a nevével ellentétben meglehetősen terebélyes Hermelin néni. S a vendégekkel éppen szemben egy roppant tekintélyes kinézetű manó kapaszkodott vissza mohabuckájára, ami egy kicsit magasabb volt a többinél. Csúcsos, paprikapiros sapkája alól ősz fürtök göndörödtek elő, narancssárga dolmányán fényes ezüstgombocskák illegették magukat. Bozontos szemöldöke és szúrós pillantása tiszteletet parancsolt, de pirospozsgás arca duhaj életörömről árulkodott. Ó volt Bodobács uraság, a Bükk-vidék összes manójának főnöke. Mellette töpörödött, vénséges-vén apó. Mamó, Hermelin néni meg a többi százegynéhány évet élt manó sihedernek tűnt hozzá képest. Gedeonék lélegzet-visszafojtva figyelték a gyülekező'tanácsot. Még a legkisebbek sem mozdultak. Nem tudni, apa okos magyarázata vagy anya beígért nyaklevesei hatottak rájuk, de nem kérdezett, nem szólt egyik sem.
Mikor egy kivételével minden buckán állt már egy manó, s minden tekintet a betolakodó emberekre tapadt, Ilonka néni oldalba bökte apát, s az összes ember (még Villácska is) fennhangon mondta:
Légy barátom, kicsiny lélek, Hadd járjak egy ösvényt véled! Vissza